Mazsom 2014.02.01. 14:11

Főzzünk gyurmát

Tegye fel a kezét az aki nem csinált gyerek korában só liszt gyurmát. Mi sokat csináltunk az óvodában, de nem szerettem kirázott tőle a hideg.
 
Ez is házilag készül ebben is van só, liszt és víz, de az állaga teljesen más lesz. Ruganyos jól formázható és ami számomra a legfontosabb, hogy nem ráz ki tőle a hideg. A többi alapanyag is könnyen és gyorsan beszerezhető, vagy akár van is otthon.
 
Ez a gyurma szerintem egy főnyeremény, pár perc alatt megvan és a hűtőben jól záródó dobozban hosszú ideig friss marad. Zsombival nem színeztem még meg, hanem szimplán fehéren használtuk, de most ételfestékkel meg is színeztem.
GYURMA_DSC_15054.JPG
 
Lucával nem követtem el azt a hibát, hogy egy műanyag kést is adtam a kezébe, rögtön az első gyurmázásnál. Zsombival onnantól a gyurmázás arról szólt, hogy hogyan tudjuk minél apróbb darabokra szeletelni a gyurmát.  Érdekes volt figyelni, ahogy ismerkedik az anyaggal. Juj, juj felkiáltásokkal nyomkodta az ujját a gyurmába. Aztán kezdődött a gyuszmákolás, lapítgatás és a kukac készítés.
 
GYURMA_DSC_14972.JPG
Hozzávalók:
 
- 3 dl forró víz
- 25 dkg liszt
- 5 dkg só
- 2 ek citrom sav
- 2 ek naprafogó olaj
 
- étel festék, de ez akár el is hagyható (egy fél kiskanálnyi) – ha túl világos, akkor lehet még adni hozzá
 
 
Elkészítés:
 
1. Az egészet egy lábosba öntöm. Nem valami guszta és elég nehéz keverni. 
2. Felteszem főni és addig kevergetem, amíg egynemű masszává áll össze. Ekkor kiteszem egy műanyag felületre. (pl. IKEA-s műanyag alátét) hagyom kicsit kihűlni, majd átgyúrom és készen is van. Jól zárodó dobozban nagyon sokáig használható
 
TIPP: Ha a végén adod hozzá az ételfestéket, akkor egy adagból akár több féle színt is előállíthatsz.
 
GYURMA_DSC_14891.JPG
Az egész mennyiség kb.: 2/3 fagyis doboznyi lesz. 
Eszközök:
 
- mérleg
- lábos
- fakanál ( a fakanalat az ételfesték megfogja)

Karácsonyi ötletek a múltból, összeszedtem egy csokorba. Válogassatok kedvetekre. 

Fondanttal dekorált mézeskalács

MEZESKALACS%20NAGY%20TAL.jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2011/11/24/mezeskalacs_dekoralas_ujragondolva

Ajtó dísz fondantos mézeskalácsból

FONDANT%20MEZES%20AJTO%20DISZ.jpg


http://mazsakonyhaja.blog.hu/2011/12/02/ajto_disz_fondantos_mezeskalacsbol

Csipke mintás mézes kalács

CSIPKES%20MEZES3.jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2013/01/02/csipke_terito_es_a_mezeskalacs_kalandja

Mézeskalács girland 

CIMG6369.jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2010/12/06/mezeskalacs_girland

Mézeskalács harang 

MZESKA~1.JPG

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2012/01/12/ajandekok_a_konyhabol_mezeskalacs_harang

Krumpli nyomda karácsonyi kiszúró formákból

KRUMPLI%20NYOMDA%20KARI%20(1).jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2011/12/12/krumpli_nyomda_karacsonyi_mintaval

Gyors ajtódísz borostyánból:

POTTYOS%20RENSZARVAS.jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2010/12/02/hogyan_lesz_a_kiralylany_ekszereibol_karacsonyi_ajtodisz

Ajtó koszorú - pattogatott kukoricából

pATTOGATOTT%20KUKORICA%20KOSZORU(1).jpg

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2010/11/30/gaszto_adventi_dekor

Vannak olyan időszakok az életemben, amikor annyira vágyom a sósra és a sajtosra. Ez az érzés, a karácsonyi édesség dömping közben is sokszor tör majd rám. Ezt a muffint sokszor és sokféleképpen készítettem már el, sokféle szerepben tetszelgett már a családi repertoárunkban. Volt már délutáni nassolni való, jött velünk kirándulni, saláta mellé ettük a múlt héten, tízóraira is csomagoltam már és akkor csak egy párat soroltam fel. Végtelen a variációk száma, hogy mivel lehet még gazdagabbá tenni, de szimplán turbózás nélkül is nagyon finom. 
 
DSC_1753.JPG
Hozzávalók:
 
  • 3 db tojás
  • 12 dkg puha vaj vagy zsír (én most mangalica zsírral készítettem)
  • 20 dkg túró
  • 1,5 dl tej (laktóz mentes volt)
  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg reszelt sajt (Gouda) – ez most zöldfűszeres volt
  • só mehet bele pici bors is. (sót sokat kíván a tésztája)
  • 1 csomag sütőpor
 
Ezekkel lehet szerintem túrbózni:
  • olíva bogyó
  • sonka
  • spenót
  • hagyma, új hagyma 
  • szárított paradicsom
  • tökmag/napraforgó
  • és így tovább csak a fantázia szab határt 
 
 
Elkészítés:
 
1. A vajat vagy a zsírt megolvasztom.
2. Tojást, túrót, és a zsiradékot összekeverem, majd hozzáadom a száraz hozzávalókat.
3. A legvégén a sajtot és ha van akkor a turbózó cuccokat.
4. A muffin formát kikenem és kiliszteztem, kétharmadik töltöm. 
5. 180 fokos sütőben  légkeverés 20 perc alatt készre sütöttem.
6.  kb 16-18 darab lett belőle, ami nem annyira muffin sütő barát. Legutóbb egy nagy tepsire tettem kisebb méretű muffin papírokat kettesével és azt töltöttem meg, így 24 darab lett belőle. 
 

Ez volt az én idei advent sütemény sütő versenyre benevezett alkotásom. Én nagyon elégedett voltam vele. Egy negyedik helyet sikerült vele megszerezni. Ami így első próbálkozásnak nem is olyan rossz. Tavaly debütált ez a torta először a karácsonyi asztalunkon és akkor nagy sikert aratott a családban. 

DSC_1806.JPG


Hozzávalók: 

Piskóta:

Kétszer sütőm meg ezt a mennyiséget, hogy két lapot kapjak.

  • 6 tojás fehérje
  • 12 dkg porcukor
  • 10 dkg liszt
  • 4 dkg olvasztott margarin, kihűtve
  • csipet só
  • 10 dkg étcsokoládé, apróra vágva
  • 10 dkg dió durvára törve
  • 10 dkg kandírozott narancshéj, apró kockákra vágva
  • + margarin és liszt az edény kikenéséhez

Krém:

-          500gramm mascarpone

-          1 citrom reszelt héja (kezeletlen)

-          2 ek porcukor

-          fél citrom leve

Fenyőfák:

-          200 gramm étcsokoládé

Elkészítés:

  1. A margarint felolvasztjuk és hűlni hagyjuk.
  2. A lisztet és a porcukrot egy tálba tesszük. Ügyeljünk arra, hogy a porcukorba ne legyenek nagyobb darabok. Hozzákeverjük a csokoládét, diót és a narancshéjat.
  3. Egy csipet sóval kemény habbá verjük a hat tojás fehérjéjét.
  4. A fehérjéhez három részletbe óvatosan hozzákeverjük a szárazanyagot. Vigyázzunk, hogy a habot minél kevésbé törjük össze. A végén hozzáadjuk a lehűlt felolvasztott margarint.
  5. Az egészet egy alaposan kivajazott és kilisztezett torta formába önjük.
  6. Előmelegített légkeveréses sütőben (160fok) 25 perc alatt készre sütjük. Tűpróba.
  7. Ezt még egyszer megismétlem, hogy két ilyen minden földi jóval ellátott piskóta lapot kapjak.
  8. A krémet kikeverem és megkenem a két piskóta lapot és bevonom az egész tortát, rusztikusan egyengetem el rajta a mázat. Jól lehűtöm a tortát.
  9. A csokoládét összetördelem és felmelegítem, zacskóba teszem, sarkát kivágom a zacskónak és sütő papírra rajzolom a fákat. Használható habzsák is vékony író fejjel. Hagyom megdermedi a csoki fákat. Majd a torta oldalához illesztem.

DSC_1811.JPG

Eszköz igény:

  • kerek torta forma (26 cm)
  • habverő
  • tál a szárazanyagok keveréséhez
  • szilikonos lapát a könnyebb összekeveréséhez
  • kis lábos a margarin felolvasztásához
  • sütő papír
  • zacskó vagy habzsák vékony írófejjel a fenyők megrajzolásához

Kicsi fiam első süteménysütő versenyére készült alkotás. Nagy szeretettel készült és annyira izgult. Egy csodás emléklappal egy csoki csomaggal és egy büszke negyedik hellyel tértünk haza. 

DSC_1798.JPG

 

Hozzávalók:

-          250 g liszt

-          400 g kristály cukor

-          2 tojás

-          4ek natúr joghurt

-          1 kk vanília eszencia vagy 1 csomag vaníliás cukor

-          1 kk szódabikarbóna

-          2 dl víz

-          200 g margarin

-          3 púpozott evőkanál fekete kakaópor

 

  1. A vizet a margarint felmelegítem, majd belekeverem a kakaóport és hagyom hűlni. A többi hozzávalót beleteszem egy keverőtálba.
  2. Ha folyékony összetevők lehűltek, akkor összekeverem a többi hozzávalóval. (Ha melegen tenném hozzá, a tojást kicsapná)
  3. A muffin sütőbe muffin papírt (kapszlit) teszek. Muffin sütő nélkül egy tepsire kettesével teszem le a muffin papírokat (kapszlikat) és így töltöm meg a tésztával. Fontos, csak a két harmadáig.
  4. Előmelegített (alsó felső) sütőben 170 fokon 25-30 percig sütőm. Tűpróba.
  5. Ha kész van, kiveszem a formából, rácsra teszem és hagyom kihűlni
  6. Marcipán vagy fondant hópelyhekkel díszítem.

 

Eszköz igény:

 

-          tál – keverőkaros robotgép

-          kis lábos az olvasztáshoz

-          muffin sütő és muffin papír

 

Elkészítési idő:  15 perc

Sütési idő: Alsó felső 170 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc. Tűpróba.

Nagyon zavart az utóbbi időben, hogy az öt éves nagy fiam nem tud elmélyedni a játszásban. Próbálkoztam már mindenféle trükkel, de nem tudtunk átlendülni egy holtponton. A hetet ismét valami vírus benyelésével kezdtük, magas lázzal és iszonyat köhögéssel, így a lakásból néztük a szállingózó hópelyheket.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve nekiláttam és egy dekortapaszból egy pár formát varázsoltam a parkettára. Így készült el két ház, egy parkoló és egy helikopter leszálló. Nem volt több, mint 5 perc az elkészítése és két nap alatt "rongyosra" játszották a dekortapaszt. :)

 DSC_1690.JPG

Próbáljátok ki, jó mulatság. Ha már nem köhögnek és nem lázasak, akkor ugró iskolát fogok ragasztani. 

DSC_1696.JPG

DSC_1687.JPG

Mazsom 2013.10.07. 13:39

Varrjunk traktort

Hú ez elég félrevezető címnek sikeredett.:)

Nálunk a traktorok utáni lelkesedés néha kicsit lankadni látszik, de aztán megint az egekbe szökik. Így az őszi munkák során megint nagyon előtérbe került a kicsi piros traktor imádata. Így jött az ötlet, hogy a varrás bevezetéséhez, miért nem lehetne kihasználni ezt a traktor imádatot.

A netről nyomtattam, egy fekete fehér traktor képet, melyet felragasztottam egy karton lapra, jelen esetben egy mosogatógép tabletta dobozra.

DSC_1494.JPG

Körbevágtam és az irodai lyukasztóval körbelyukasztottam.

DSC_1509.JPG

Zsombi örömmel vette birtokba, először kiszínezte, majd kezdődhetett a varrás. A Müllerben találtam műanyag gyerek tűket. egy pici zacskóban legalább 25 darab van benne, így érdemes összeállni és közösen lőni egy csomaggal, de akár egy tompa hegyű zsákvarró tű is használható a célra.

 DSC_1508.JPG

 DSC_1514_1.JPG

Hozzávalók:

 

-          tetszőleges kép, poszter, netről nyomtatott, újságból kivágott

-          keményebb karton papír

-          ragasztó

-          irodai lyukasztó

-          műanyag gyerek tű vagy tompa hegyű zsák varrótű

-          vastagabb fonal

 

Zsombi beteg, köhög, prüszköl, lázas, az óvodát messziről kell elkerülnünk, de még a kertbe sem tudunk kimenni. Úgyhogy jönnek az őszre hangolódós szöszmötölős ötletek.

Ez a dugó szeletelős ötlet az óvó néninktől származik egy jó nagy adag dúgót felszeleteltem a gyerkőcöknek, de mire oda jutottak, hogy az oviba elkészítik a szőlőt, addigra mi már nem mentünk oviba. Így készítettünk egy itthoni verziót.

 DSC_1501.JPG

 

Hozzávalók:

-          2-3 darab parafadugó, vékonyra éles késsel felszeletelve

-          ragasztó Technokol (vagy más erősebb ragasztó)

-          karton lap

-          zöld és barna zsírkréta vagy akár egy lepréselt szőlő levél is jól jöhet

Tudom nyár van, de ez már kicsit túlzás, jó lenne egy kicsit csomagolni ebből a melegből és elővenni, amikor vacog a fogunk. Így megy a benti alkotás ezerrel.

Zsombi tegnap azzal állt elő, hogy anya tudod, hogy mi lesz a sárgából és a kékből. Először a sárga-kék áruház ugrott be, de ő biztos nem erre gondolt. Tudod zöld lesz belőle.

Hogy rögzüljön is ez a szín keverős történet nekiláttunk festeni, de vittünk bele egy kis csavart.

Mindig elteszem azokat a kartonokat, amiket a ruhákba szoktak csomagolni, hogy szépen álljon a polcon, most jó hasznát vettük.

Most egy ilyen kartonra, dekor tapasszal spontán csíkokat ragasztottunk, majd akril festékkel elkezdtünk pacsmagolni. Élveztük, hogy csak úgy kenjük a két színt.

Majd kihasználva a kinti forróságot, így percek alatt megszáradt a helyenként elég vastagra sikeredett festék. Amikor teljesen megszáradt visszaszedtük a csíkokat és kész is lett a mű.

Azt hiszem más színkombinációval is teszünk egy próbát.

DSC_0481.JPG

DSC_0487.JPG

DSC_0491.JPG

DSC_0497.JPG

A maradék dekor tapasz is vicces játék. :) 

Hozzávalók:

-          karton /félfamentes rajzlap

-          ecset

-          tempera/akril festék

-          dekor tapasz 

Az óvodai ünneplés után, természetesen itthon is megünnepeltük a nagyfiú szülinapját. Nagyon összecsúsztak a teendők és egyszerűen nem jutott arra idő, hogy valami igazán különlegeset és egyedit alkossak. Rossz érzés volt, de aztán sikerült klasszul megoldani a helyzetet és az ünnepelt nagyon boldog volt.

A tortát bevontam, fehér fondanttal, készítettem rá fekete marcipánból és fehér fondantból egy autóutat, majd erre kerültek rá a matchbox traktorok és az útjelző táblák. Pillanatok alatt megvoltam vele és igazán nagy sikert aratott.

DSC_1350.JPG

A traktorokat a Müllerben vettem és nem normál matchboxok, hanem kulcstartó verziók, tehát egészen kicsik. A jelzőtáblákat a gyerekszobából csentem el és jó alaposan elmostam őket.

Gyors és frappáns megoldása volt ez az egyedi torta dekorációnak. 

DSC_1362.JPG

Annyira édes tipródáson van túl az én kicsi fiam. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz feladat elé állítja a szülinapja. Mi is volt a dilemma tárgya? Amikor feltettem neki a kérdést, hogy milyen tortát szeretne, nem tudott elsőre választ adni. Hosszú napok beszélgetése után sikerült megfejtenem, hogy miért. Sok-sok lányt hívott meg a szülinapi bulijába és félt attól, hogy egy traktoros torta nem tetszene a lányoknak. Hosszú órákon át beszélgettünk, amíg eljutottunk oda, hogy a Mickey- Minnie egeres szülinapi jó lesz. Ahogy ő fogalmazott, azért lesz jó anya, mert ugye a Mickey-hez tartozik egy Minnie is és így ez nagyon jó lesz.:)

 

Boldog szülinapot Kicsi Fiam! 

 

Ime a torta, nagyon csokis brownie piskótából, melyet citromos mascarpone krémmel töltöttem meg.

 

BROWNIE MUFFIN és BROWNIE TORTA:

DSC_0732_1.JPG

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2011/02/14/nagyon_nagyon_csokis_brownie_torta_kicsit_szivecskesen

 

Ebből az adagból 24 db muffin lesz

A brownie tortát dupla mennyiségből készítettem és 90 percig sütöttem 160 fokon alsó felső sütés. (TŰPRÓBA) És most nem készítettem rá csokis bevonót, hanem 500 gramm mascarponét kevertem ki egy kevés porcukorral és egy egész citrom héjával és egy fél citrom levével és azzal kentem meg a tortát és marcipánnal borítottam.

 DSC_0731_1.JPG

SAJTOS MICKEY EGEREK

Itt csak a forma különbözött, mert nem rudakat csináltam, hanem Mickey egér fejeket.

http://mazsakonyhaja.blog.hu/2011/01/11/legsajtosabb_sajtos_rud

 

MICKEY EGERES DIÓS LINZER:

Hozzávalók:

-          45 dkg liszt

-          25 dkg dió

-           25 dkg vaj

-          25 dkg cukor

-           2 tojás

-          1 cs. vaníliás cukor

-           1 teáskanál sütőpor

DSC_0716.JPG

Elkészítés:

  1. Gyors mozdulatokkal összegyúrom a hozzávalókat és a hűtőbe pihentetem.
  2. Mindig csak annyi tésztát veszek elő, amivel éppen dolgozom.
  3. Fél cm vastagra kinyújtom és formázom, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsire teszem és 160 fokos (alsó felső) sütőben megsütöm.
  4. A kihűlt formákat Nutellával ragasztom össze. És egy jól zárható dobozban pihentetem, két három nap múlva lesz az igazi.

Készítettünk még Mickey és Minnie kellékeket, melyekkel a gyerkőcök tudtak játszani. Féltem, hogy kicsik lesznek még ezekhez a kellékekhez, az elején hozzá sem nyúltak, de a  buli vége felé belendültek és jót játszottak vele. Ment a fotózkodás, pózolás.

DSC_0747.JPG

A Mickey formákat a vaterán szereztem be.

 

 

Nagyon megtetszett ez a játék, amikor rátaláltam a neten, de soknak tartottam az árát és a hozzá tartozó postaköltséget. Amikor a recyclinget szortíroztam a kezembe kerültek a családi vödrös tejfölök, bevillantak a mamut talpak. A vödrökből percek alatt elkészültek a mamut talpak, ami nagyon szórakoztató gyerek játékká alakult. Az elkészítésre is jó szórakozás volt és nagyon jó kis fejlesztő játék. Nem is olyan egyszerű járni vele, mint ahogy az elsőre látszik.

DSC_0463.JPG

Hozzávalók :

-          2 családi vödrös tejfölős doboz

-          4 db nagyobb fagyöngy / gyöngy

-          spárga

-          maradék öntapadós fólia vagy alkoholos filc

 DSC_0450.JPG

  1. A füleket leszedem a vödrökről
  2. Olló segítségével és lyukat fúrok a vödrökre.
  3. Belefűzöm a sárgát és a vödör belsejében egy-egy fagyönggyel rögzítem.
  4. A sárga hosszát a gyerkőc magasságához igazítom.
  5. Kívülről tetszés szerint lehet dekorálni, öntapadós matricával, alkoholos filccel.

 

Eszköz igény:

-          olló

Elkészítési idő: fél óra 

DSC_0466.JPG

Ezt egy olyan torta, ami mindig sikert arat. Mostani szülinapra két tortát sütöttem egy nagyon csokisat és egy sajt tortát. A gyerekek a nagyon csokis brownie torta után, csak úgy kértek belőle, hogy a fehér tortából kérek, a szülők meg, hogy túró tortából kérnek. Amikor mondtam, hogy sajt torta a gyerkőcök szeme elkerekedett, a szülők meg lelkesen rámozdultak. Aki egyszer megkóstolja a rabjává válik.

Hozzávalók:

A süti alja:

- 20 dkg  ZABFALATOK – NATUR keksz

- 10 dkg olvasztott vaj

Krém:

- 5 doboznyi natúr Philadelphia /5*125g/ fontos, hogy szoba hőmérsékletű legyen, mert különben nem lehet simára keverni.

- 2 dl tejföl 20%

- 15 dkg porcukor

- 1 citrom reszelt héja és leve 

- 1 csomag vaníliás cukor

- 2 tojás sárgája

- 2 egész tojás

- 2 púpozott ek. étkezési keményítő

1. A kekszet összeaprítom a robotgépbe, a vajat megolvasztom és a kettőt összekeverem. A torta forma aljára sütő papírt teszek, majd az aljába öntöm és egyenletesen eldolgozom. Én egy vizes poharat szoktam használni tömörítés végett. Majd a torta formát kívülről jól bebugyolálom alufóliával, hogy a vízfürdő, nehogy beszivárogjon a tortába. Ha megvan, beteszem a hűtőbe, amíg elkészül a krém.

2.  Mindent egy tálba teszek és nagyon alaposan összekeverek. Majd ráöntöm a „tésztára”

3. Közben vizet forralok, a vízfürdőhöz. A tortát beleállítom a tepsibe és köré öntöm a forró vizet, majd beteszem a 180 fokra előmelegített sütőbe és 45-50 perc alatt készre sütöm. Óvatosan a tepsi ki és berakásánál, nehogy leforrázd magad.

4. Amikor kiveszed, akkor még remeg egy kicsit, de a sütőből kivéve még tovább sül. A vízből vedd ki , de a torta formába, hagyd kihűlni.

5. Legfinomabb, ha egy éjszakát áll.

Eszköz igény:

- aprítógép a kekszhez

- kis lábos a vaj megolvasztásához

- keverőgép, (habverővel)

- kapcsos torta forma (26 cm)

- 6-8 cm-es peremű tepsi, amibe belefér a torta forma

- alufólia a torta forma bebugyolálásához

- lábos a víz forraláshoz vagy víz forraló

Elkészítési idő: 30 perc

Sütési idő: Előmelegített 180 fokos sütőben (alsó-felső) vízfürdőbe 45-50 perc

Három dolog jutott eszembe, amikor ezt az ötletet megláttam. Gyerekkoromban a falusi búcsúban volt egy olyan centrifuga szerű gép, amibe egy papír lapot tettek, arra kellett tetszőleges festéket csurgatni és ahogy a papír lap körbe forgott, a festék érdekes módon elterült a lapon. Színes kavalkád alakult ki a papíron. Nagyon szerettem volna, én is készíteni egy ilyen képet, Vágyakozva néztem a művükkel boldogan sétálgató gyerekeket. De a szülők arcára is emlékszem, akik valószínűleg háromszor is megbánták, hogy befizették a gyereküket egy ilyen mókára, mert még órákig sétálhattak a száradó festékes gyerek művekkel a búcsú sűrű embertömege között lavírozva. A másik kép ami beugrott, az volt amikor a Nemzeti Galériában állok egy kiállításon jó pár évvel ezelőtt egy Picasso mű előtt, amin nincsen más csak rengeteg tinta folt. Álltam és néztem, hogy ez nem lehet igaz, ha az én töltő tollam a füzetemre cseppen, azért nem dicsérnek meg, ez a mű meg itt van kiállítva, az emberek áhítattal, csendben nézik a képeket. A harmadik, pedig az volt, hogy ezt meg kell csinálni, itthon nyugiban.

 

Hozzávalók:

  • egy karton doboz, pár centivel nagyobb, mint a papír lap amire festeni akarsz – nálunk ez egy Corn flakes doboz volt és egy A/5-ös papírt használtunk / cipős doboz
  • folyékony festék – pl.: tubusos akryl festék
  • félfamenetes rajzlap, fontos, hogy ne fénymásoló papír legyen, mert az nehezen bírja a folyékony festéket
  • pár darab üveggolyó vagy vas golyó – mi most a Geomax autóból szedtük ki a golyókat
  • olló

 

Festes_dobozban (2).JPG

Elkészítés:

  1. Vágd ki a karton doboz egyik nagyobbik oldalát, ha cipős dobozzal dolgozol, akkor ezt a lépést hagyd ki. Ha az oldal eltávolításától meggyengült a doboz, akkor egy kis celluxszal erősítsd meg az oldalát.
  2. Helyezd bele a papír lapot.
  3. Csurgass rá festéket, tetszőleges színeket.
  4. Helyezd be az üveg vagy fém golyókat. 5-6 darab elég lesz, majd kezd el a dobozt mozgatni és láss csodát a mű elkezd kialakulni.
  5. Vedd ki a papírlapot és hagyd megszáradni.
  6. A golyókat, minden egyes rajz után tisztítsd meg.

 Festes_dobozban (1).JPG

A művész alkot

Festes_dobozban (3).JPGAlakul a mű

Zsimbi nem egy rajzolós típus, de amikor alkot, akkor mindig címet ad a művének. Érdekes volt látni, hogy mi szerint veszi el a festékeket, ha nem hallottam volna, hogy mit mond, hanem csak a kezét figyeltem volna, akkor úgy éreztem volna, hogy csak össze vissza önti a festékeket, de a kommentár legalább olyan érdekes volt, mit a kialakult kép. A végén ilyen címekkel készültek képek, a teljesség igénye nélkül.

  1. A Magyar Föld
  2. Almafa
  3. Vihar a tengeren
  4. Zita
  5. Nagyinak

 Festes_dobozban (4).JPG

Igazán jó móka volt, szuper képek lettek, klassz emlékek tódultak elő bennem is és mindketten nagyon élveztük az alkotást.

Forrás: Minimax híradó – kreatív játszóház 

Nagyon el vagyok maradva a palántázással, már bőven pár centiseknek kéne lenniük a kis palántáknak én meg csak most bírtam hozzáfogni az ültetéshez. Szerencsére palánta földet vettem már, de jött a kérdés, mibe ültessünk.

Elő a recyclinges zsákot és kutakodás a tetra packos dobozok után. A z egyik oldalukat kivágtam és alaposan kimostam őket, az alsó részüket kilyuggattam és mehetett is bele, a föld, majd rá a magok és megint föld. A magokat és a palántákat permetezve szoktam locsolni, mert így nem mosom ki a magokat a helyükről, és a kicsi palántákat sem döngölöm bele a földbe egy loccsintásnyi vízzel. És milyen jó elfoglaltság egy apró kezű gyerkőcnek.

Ha ez megvan, akkor egy tálcára teszem a dobozokat és belehúzom egy kukás zacskókba, ez szolgál üvegházként. Ezzel felgyorsíthatjuk a magok kikelését, de amint kikeltek, akkor le kell szedni a zacskót.

Ne felejtsd el ráírni a dobozra, hogy mi is van benne, mert az úgyis emlékszem nem működik tapasztalatból tudom.

 PALÁNTA.JPG

Hozzávalók:

  • tetra packos dobozok tejes, gyümölcs leves
  • palánta föld
  • alkoholos filc
  • tálca
  • mag
  • permetező – a vasaló mellől szereztem 

Tojást festeni nem olyan egyszerű dolog, főleg gyerekkel nem. Nem a bonyolultságán van a hangsúly, hanem azon, hogy a festék ami megfogja a tojást, az minden mást is megfog. És nem vagyok annak a híve, hogy az egész lakás tojás festékben ússzon. Így aztán nem a klasszikus módon dekoráltuk a tojásokat. Szalvéta technikát használtunk és így olyan díszt készítettünk, ami passzolt a terítékhez. Senki nem lett festékes és jó buli volt. 

TOJAS DEKOPAZS (2).JPG

Hozzávalók:

  • húsvéti apró mintás szalvéta
  • dekupázs ragasztó
  • ecset
  • kifújt tojás (lehetőleg fehér héjú) / de lehet sima főtt tojás is
  • Cif – ezzel tudod a pecsétet eltüntetni a tojásról
  • spékelő tű
  • olló

TOJAS DEKOPAZS (1).JPG

  1. Tojásokat alaposan megmosom és Cif-fel lemosom róla a pecsétet, majd kifúrom. Idén jó dolgom volt, mert a szupi kis DREMEL fúrómmal gyönyörű lyukakat tudtam fúrni. Aztán spékelőtűvel jól megmozgattam a tojást belül és így tényleg könnyű kifújni.
  2. Megszárítom a tojásokat.
  3. A szalvétából kivágjuk a mintákat, csak a felső rétegre lesz szükség.
  4. Ragasztóval bekenjük a tojás egy felét rátesszük a szalvétát és óvatosan átkenjük a ragasztóval, megvárjuk amíg megszárad és utána a másik oldalt is dekorálhatjuk.

Nagyon szeretem egy kicsit feltérképezni a családunk által célba vett kirándulási helyszíneket. Főleg, amióta gyerekekkel vágunk neki az országnak, jó érzéssel tölt el, ha van a tarsolyomban egy két fix pont, ahova elmehetünk megnézni, felfedezni, felmászni, megkóstolni. Egy ilyen kutakodásom alkalmával bukkantam egy blogra, amit azóta is rendszeresen olvasok. Praktikák sok gyerekhez, melyet Móni ír és azóta is lelkes olvasója vagyok. Ő készített egy összefoglalót arról, hogy Keszthelyen milyen helyeket ajánlana. Így jutottunk el Part Cafe-ba Keszthelyen, mely a nagyobbik gyerkőcünk kedvenc törzshelye szomszédságában található, Vadászati Kiállítás, Vasút Modell részlege és a Georgikum Majormúzeum szupi traktorokkal és egy nagy gőzgéppel.

Nagyon furcsa helyen van ez a kávézó, a Balaton parton, egy Part Cafe nevű helyet nem úgy képzel el az ember, hogy egy parkoló szélén található, de talán ez az egyetlen hibája, ha még a kilátás is mesés lenne akkor már giccses lenne. Ahányszor arra járunk mindig benézünk eszünk egy jót és kávézunk egy jót. Egyszerűen kerek a világ amikor ott vagyunk.

Hatalmas öröm fogott el, akkor amikor azt olvastam, hogy az élet szálai úgy sodródtak, hogy Mónit kérte fel a tulaj, hogy készítsen a kávézó részére süteményeket, biztos voltam benne, hogy innentől már sütizni is ott fogunk.

Már alig vártam, hogy végre megint Keszthely felé vigyen az utunk és megkóstolhassuk a sütiket.

Két héttel ezelőtt pont a hatalmas havazás előtti napon, felkerekedtünk, hogy elmenjünk Keszthelyre, a Burgonya Kutató központba, hogy megvegyünk a vető burgonyánkat. Egy nap kettesben gyerekek nélkül, nem is emlékszem mikor volt ilyen napunk, és nem a memoriámmal van a gond. Krumplit bepakoltuk a kocsiba, ami nem volt egyszerű, mert a másik küldetésünk a Tüskeszentpéteri liszt beszerzése volt. Imádom ezt a lisztet, egyszerűen csodásan viselkedik. Nagy meglepetés volt, hogy van már kenyér lisztjük is, úgyhogy abból is vettünk egy keveset. 75 kiló vetőburgonya, 50 kiló liszt a kocsi csomagtartójába, küldetések teljesítve. Egymásra néztünk az urammal, de nem volt kérdés, hogy merre is indulunk. Irány a Part Cafe!

Sütött a nap, kint ültünk a teraszon egy nagy pokrócba becsomagolva és szép volt a világ. Egy zabkekszes citrom tortát és egy csoki tortát rendeltünk, hozzá olyan kávét kaptunk, amilyen csak a mesében van. Szuper volt a két torta. GRATULA MÓNI!

CITROM TORTA.JPG 

Hozzávalók: 

  • 350g Zabfalatok keksz (natur) vagy Hobbits keksz
  • 10 dkg olvasztott vagy nagyon nagyon puha vaj

 

  • 2 tubus sűrített tej
  • 3 citrom leve és reszelt héja (KEZELETLEN)
  • 2 tojás

 

  • 5 dl tejszínhab
  • 2,5 csomag Dr Oetker habfixáló
  • 4ek porcukor
  • 1 citrom reszelt héja (KEZELETLEN)

 

  1. A sütőt bekapcsolom 180 fokra, alul felül sütés.
  2. A kekszet finomra aprítom és összekeverem a vajjal. A sütő papírból kb. 3 centiméterrel nagyobb kört vágok mint a pite forma alja.
  3. A pite forma aljára egy pár pötty vajat teszek, hogy ne csúszkáljon a sütőpapír.
  4. Belenyomkodom a kekszes vajas morzsát egy lapos aljú pohár vagy egy kanál segítségével. Peremet is készítek, hogy a krémet megtartsa. Mehet be a sütőbe 12 percre.
  5. A sűrített tejet egy tálba nyomom, beleütőm a két egész tojást, hozzáadom a három citrom levét és a héját. Jól összekeverem.
  6. A kész kekszes alapra öntöm és mehet vissza a sütőbe 12 percre.
  7. A sütit legalább 3 óráig állni hagyjuk, de lehet akár egy éjszakát is pihentetni.
  8. Tálalás előtt a hűtött tejszínbe keverem a porcukrot és a habfixálót és kemény habot verek belőle.
  9. A torta tetejére halmozom, díszítésnek egy citrom héját magasról a tortára reszelem.
  10. A szeletelésnél a széle kicsit töredezik, de ez az ízén nem változtat.

 

Eszköz igény:

  • keksz aprító, robot gép VAGY egy erős zacskó és egy sodrófa
  • citrom héj reszelő
  • kivehető aljú pite forma
  • tál
  • habverő
  • tál
  • sütőpapír

 

Elkészítési idő: kb.:10 perc + kekszes alap 12 perc sütés + krém 12 perc sütés 180 fokon alul felül sütő 

Forrás: Móni 

Zsombi hetek óta suttogva tervezgeti, hogy a Lucát milyen tortával lepjük meg. Annyira helyes, ahogy próbál a traktorok és mezőgazdasági gépek világából belegondolni abba, hogy a lányok miről álmodozhatnak. Próbálja felidézni, hogy az oviban a lányok miről álmodoznak, így aztán jöttek az ötletek, hogy legyen hercegnős, rózsaszín szívecskés, pony lovas, de egyikkel sem volt elégedett. Aztán jött a szikra és megvolt a megoldás. Van nálunk egy ki mit csinál tábla, ahol mindenkinek kint van az óvodai jele és azon jelöljük, hogy aznap kinek mi a feladata és ki mit csinált meg. Így van egy traktorunk, egy almánk, egy kétfenekű dobunk – vállalom az én jelem volt- és egy gyöngysorunk is. Zsimbi választotta ezt a jelent a Lucának, mivel ő még nem ovis és szerinte ez nagyon passzol hozzá. Innen jött az ötlet, hogy legyen a Luca tortája gyöngysoros, gyöngyös. Hú, kicsit megkönnyebbültem, hogy nem valami hét tornyos rózsaszín kastélyt kell rögtönöznöm, marcipánból. Tudom, hogy kell majd még azt is alkotnom, de nyertem egy évet.

 DSC_1456.JPG

NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT LUCUS!

 

Készült egy apró pici gyöngyös torta, muffinok és kekszes süti nyalóka. A torta és a muffinok, brownie tésztát rejtettek és citromos mascarpone krémmel voltak megtöltve. Mivel kevés foundantom volt itthon ezért nagyon pici tortát tudtam csak csinálni, mivel sokan voltunk készült mellé egy citrom torta is, amire Zsimbi készítette a marcipán díszeket. Nagyon büszke vagyok rá, a citrom torta, egyszerűen mennyei, annak is leírom a receptjét. A ki kell próbálni típus.

 DSC_1374.JPG

Csináltunk még gyöngysor szerű dekort is, melyeket a csillárról lógattunk le, és rózsaszín és lila lufikkal dobtuk fel a lakást. Különböző méretű köröket párosával ragasztottuk fel egy spárgára. 

 Olyan furcsa, hogy Lucus, már egy éves, tényleg úgy röppent el ez az egy év, hogy szinte fel sem ocsúdtam belőle. Egy csoda kis álom lány, a mi kis Lucánk, nagyon sok örömet kapunk Tőle. 

Cake pop, vagyis süti nyalóka vagy, ahogy a fiam hívja bolygó süti őrület van kialakulóban. Egyre több blogon, újságban olvashatja az ember a különböző verziókat és praktikákat. Mindenki elkészíti a maga verzióját, csak kapkodom a fejemet. Nekem is tetszik és nálunk is nagy sikere van, de egyszerűen nem mindig van időm arra, hogy az eredeti verziót elkészítsem.

KEKSZ POP (1).JPG

Ez a verzió pofon egyszerű talán már pofátlanul egyszerű, de az egyszerűségében van a nagyszerűsége. Nem kell mindig a világot megváltani.

Most nagyon nagyon összeszaladtak a feladatok, így aztán kellett egy gyors mentő ötlet, hogy valami frappánsat alkossak. SIKERÜLT! Igazi szülinapi nyalánkság kerekedett ki belőle, boldog szülinapot kicsi nagy lányom! :)

Mindenki tudja, hogy a pilóta kekszet szétszedve és a krémet lenyalogatva menő enni, főleg, amióta egész reklám kampányt szenteltek neki. Hát én nem szeretem, így enni. Így teljesen más az ízhatás szerintem, de ízlések és pofonok. Én most ezt a krémmel összeragasztott kekszet, egy kis csoki bevonattal még jobban egymáshoz tapasztottam és nagyszerűen működik. Jó kis keksz nyalóka kerekedett ki belőle. 

KEKSZ POP (2).JPG

 

Hozzávalók (20 db):

 

  • 1 doboz OREO keksz vagy más olyan dupla keksz, amit krém tart össze pl. Pilóta keksszel is működik szerintem
  • 2 tábla legalább 70%-os fekete csoki
  • szóró cukor

 

  • kávé keverő pálcika – lapos spatula szerű fa pálcika, de hengeres pálcával is működik 

 

Elkészítés: 

  1. A lábosba vizet teszek és forralni kezdem.
  2. A csokit felkockázom és egy fém tálba teszem, ami passzol a lábosra. Fontos a tál ne érjem bele a vízbe, kevergetve felolvasztom a csokit.
  3. A kekszekbe a krém részbe beleszúrom a pálcikákat.
  4. A csokinak nem szabad nagyon melegnek lennie, mert akkor nagyon lassan dermed meg kekszen. A pálcát tartva, egy kanál segítségével bevonom a csokival, és díszítem a szóró cukorral, majd a tartóba (nálam egy téglalapnyi hungarocell volt) szúrom, amíg megdermed.
  5. Én egy alaposan elmosott rózsaszín kaspóba aljába tettem egy műanyag poharat, mert nem volt elég nagy szemcséjű só, ezzel térfogatot spórolta, majd ezt feltöltöttem a nagy szemű sóval és ebbe tűztem a keksz nyalókákat.

 

Eszköz igény:

  • nagyobb lábos, egy rápasszoló tál
  • kanál
  • hungarocell vagy szigetelő anyag, amibe a kész keksz popkat szúrjuk

Tálaláshoz:

  • cserép vagy egyéb edény, amibe a Keksz popokat beleszúrjuk
  • rizs vagy nagy kristályos só amibe beletűzöm a nyalókákat, de egy sima pohár is lehet, aminek elég vastag az alja, hogy ne boruljon fel

Elkészítési idő: kb.: 1óra 

Ha tetszik szeressetek a facebookon is, Mazsa Konyhája 

Kutakodok, keresgélek, tanulok, Próbálok egy kis tudatos szervezést vinni a kis-nagy kertünkbe, ahol próbáljuk megtermelni azt amit a család elfogyaszt. Tudom anya tervez az élet, az időjárás és a gyerekek meg majd megmondják, hogy mit és miként tudok, majd kivitelezni. Tavalyi évben azért a nagy családi összefogás eredménye képen igencsak szép mennyiségű zöldséget sikerült eltenni a pocakunkba, a pincébe és a fagyasztóba. 

A tudatosság most abban merül ki, hogy próbálom a kerti teendőket a "mit-mikor" kellene elvetni rendszerezni. Mert jót tesz a növénynek, ha akkor vetjük el, amikor a körülmények megfelelőek. 

A szomszéd bácsi évtizedekre visszamenőleg birtok naplót ír, melyben minden este feljegyzi, hogy milyen volt az idő, hány fok volt, mennyi eső esett, mit vetett, mit szedett, milyen munkát lehetett elvégezni. Na jó ő reggeltől estig a gyönyörű kertjét gondozza és csak a három rakoncátlan kutyájára kell odafigyelnie, hogy azok ne tegyenek kárt a veteményben. Nekem most egy ásó túró fiatal vizsla és két gyerek jutott. De nincs panasz, élvezet van. Minden amit a kert az asztalunkra tesz az kész nyeremény. Mert tudjuk milyen körülmények között termett és tudjuk. Ígérem, hogy nem lesz belőlem szomszéd bácsi, aki ilyen részletesen ír, de azért a főbb tanulságokat majd megpróbálom gépre vetni.

Amit a föld ad nekünk és megeszünk az is maga a csoda, de az amit a gyerekek ott kint megélnek az a csoda 2.0. Zsimbi jön, megy, ügyintéz, köveket gyűjt, ismeri a nővényeket és az állatokat, teljesen otthon érzi magát és szabadjára lehet ereszteni, Úgy kapál és gyomlál, mint aki kapával a kezében született. Határozottam állítom, hogy ez nem így van, én ott voltam amikor született. Soha senki nem mondta neki, hogy gyomláljon, kapáljon vagy ásson. Ő szereti csinálni. Nagy vágya volt, hogy legyen neki is saját kapája és ásója. Megbeszéltem a húsvéti nyúllal, hogy nézzen már körül az Aldiban, mert a heti ajánlatban pont láttam ilyen gyerek szerszámokat.   Remélem jó fej nyúl lesz és megveszi a kapát és az ásót. Munkás nadrág nélkül meg nem élet az élet. Persze igazi kantáros csatos verzió, az ami játszik. Ez sem egy egyszerű történet, biztos a gyerek munka kordában tartása miatt nem lehet kapni, de anya nem ismer lehetetlent. Hosszú keresgélés után ezt is sikerült kipipálni. Tegnap éjszaka még egy traktort is sikerült a pakolós zsebre rávarrnom. Így ha a nyúl is megbirkózik az eszköz beszerzéssel, akkor Zsimbi a csodás zöld kantáros nadrágjával készen is lesz, hogy nekiveselkedjen a birtoknak.  és segítségemre legyen az ültetésben, amit addigra jól megtervezek. 

De addig is két életkép.

Zsimbi a borsó sorban, úgy gyomlál, hogy a nyelve is kilóg annyira koncentrál.

borso1.JPG

A kisebbik meg édesen nézelődik a friss levegőn az univerzális rögtönzött babakocsiban.

borso2.JPG

És akkor jöjjön a neten talált táblázat, melyek segítenek abban, hogy mit és mikor kell elvetni. Szerintem másnak is hasznára lehet. 

FAJVETÉS MÉLYSÉGETÁVOLSÁG A SOROK KÖZÖTTRITKÍTÁS VAGY TELEPÍTÉS TŐTÁVOLSÁGANAPTÁR
Padlizsán 0,5-1 cm-es 40-60 cm 40-60 cm Palántanevelés beltéren: február-április
Fólia takaró alá: március-április
palántanevelés: április-május
Kiültetés: április-május
Betakarítás: július-október
Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm Vetés szabadba: márciusa és júliusa
Betakarítás: július-november
Cardi 2 cm 30 cm 30 cm palánta telepítés: április-május
Szüret : szeptember-november
Sárgarépa 0,5-1 cm-es 15-25 cm 3-5 cm-típus "Nantes" Fólia takaró alá: február-március
5-8 cm-típus "Flakker" Betakarítás: június-július
Vetés szabadba: március és július (késeinek)
Szüret : június és november között
Fólia takaró alá: október-november végén
Betakarítás: május-június
Zeller 0,5-1 cm-es 40 cm 30-40 cm Palántanevelés beltéren: február-március
Fólia takaró alá: február-március
Kiültetés: április végén-május
Szüret: augusztustól novemberig
Zeller szár 0,5-1 cm-es 30-35 cm 30-35 cm Palántanevelés beltéren: február-március
Kiültetés: : április-május
Betakarítás: augusztus-szeptember
Cikória keserû "cikória" 0,5-1 cm-es 25 cm 10 cm Vetés: április-június
halványítás: november-december
Cikória (Endívia) 0,5-1 cm-es 25-30 cm 10 cm Az ültetés: május-június
Szüret (gyökerek): október-novemberben
Hajtatása: télen
Káposzta nyáron, õsszel és télen 2 cm 50-60 cm 30-50 cm Palántanevelés: februártól júniusig
Kiültetés: április-július
Szüret: jún.-márc.
Tavaszi fejes káposzta 2 cm 40 cm 40 cm Palántanevelés: közép-január- február
Kiültetés: : március-április
Szüret: junius-június
Karfiol 2 cm 60-70 cm 60-70 cm Vetés: március-június
Kiültetés: : június-augusztus
Betakarítás: július-december
Téli karfiol 2 cm 60-70 cm 40-50 cm Enyhe tél/fólia
Az ültetés: május-június
Kiültetés: július-augusztus
Szüret: március-június
Brokkoli 2 cm 60-70 cm 40-50 cm Az ültetés: május-június
Kiültetés: június-augusztus
Szüret: október-május
Kelbimbó 2 cm 50-60 cm 50-60 cm Palántanevelés március-május
Kiültetés: : május-június
Szüret: október-február jövõre
Uborka 3 cm 1 m 0,5-1 m Palántanevelés beltéren: március-április
Ecetes uborka Áttûzdelés: 15 nap után
Ültetés a földbe: április-június
Betakarítás: július-október
Cukkini 2 cm 60-80 cm 60-80 cm Palántanevelés beltéren: április
Ültetés a földbe: április-június
Kiültetés: május-június
Szüret: közép-július-november
Spenót 2 cm 25-40 cm 10-15 cm-es Vetés szabadba: augusztus közepétõl októberig (fajtától függõen)
Szüret: október-április jövõre
Vetés szabadba: : februártól áprilisig
(Fajtától függõen)
Betakarítás: május-június
Édeskömény 0,5-1 cm-es 40-50 cm 10-20 cm Vetés szabadba: : április-augusztus elején
Kiültetés: május-augusztus
Betakarítás: augusztus-október
Futóbab korai 3 cm 4-5 cm-es sor 40-50 cm Vetés szabadba: : április-augusztus közepe
40 cm csokorban Betakarítás: június-október közepe
Futóbab 3 cm 40 cm 70-80 cm Vetés szabadba: : április-július közepéig
Betakarítás: június közepétõl október közepéig
Bokorbab, betakarítás zölden 3 cm 40 cm fészekbe 3-6 szem 40-50 cm Vetés szabadba: : április-július közepéig
A törpe fajták Betakarítás: július-október közepe
Vagy sorba 2-3 cm
Bokorbab, szárazbabnak 3 cm 40 cm 40-50 cm Vetés szabadba: április-június közepén
A törpe fajták Szüret: szeptember-október
70-80 cm
fajták evezés
Áttelelõ saláta 0,5-1 cm-es 30-40 cm 20-30 cm Palántanevelés beltéren: november-január
Kiültetés: január közepe-február végéig
Szüret: március-május
Tavaszi Saláta 0,5-1 cm-es 30-40 cm 20-30 cm Fólia alá: február végén-április közepétõl
Kiültetés: április-május elején
Betakarítás: május-június
Saláta Nyári 0,5-1 cm-es 30-40 cm 20-30 cm Vetés szabadba: április közepén-június közepén
Átültetést (vagy-ritkulás): június-július
Betakarítás: július-szeptember közepéig
Fejes Saláta 0,5-1 cm-es 30-40 cm 20-30 cm Vetés szabadba: július-augusztus közepe
Átültetés (vagy-ritkkítás):augusztus
Szüret: szeptember-október
Téli saláta 0,5-1 cm-es 30-40 cm 20-30 cm Vetés szabadba: augusztus-október
Átültetés (vagy-ritkítás):október
Szüret: március-május
Metélõsaláta 0,5-1 cm-es 20-30 cm 15 cm Vetés szabadba: : március-szeptember
Szüret: április-október
Dinnye 2 cm 75 cm és 1 m 75 cm és 1 m Palántanevelés beltéren: február-április
Kiültetés: április közepe -május (általában a 100. napon)
Betakarítás: június-július
Vetés szabadba: Május
Betakarítás: július-szeptember
Petrezselyem 0,5-1 cm-es 15-20 cm 10-15 cm-es Vetés a szabadba: esetleg február vége, március-május
Betakarítás: május-július közepe
Petrezselyem áttelelõ 0,5-1 cm-es 15-20 cm 10-15 cm-es Vetés szabadba: júliustól szeptemberig
Szüret: szeptember-november
Vöröshagyma 2 cm 15-20 cm 4-5 cm Vetés szabadba: február és május
Betakarítás: június-szeptember
Vöröshagyma áttelelõ zöldnek 2 cm 15-20 cm 5-10 cm-es Vetés szabadba: március április
Dugdosás: október-november, illetve február közepén
Szüret: április-június jövõre
Hagyma zöldnek 2 cm 15-20 cm 5-10 cm-es Dugdosás szabadba: februártól áprilisig
Betakarítás: július-szeptember
Hagyma áttelelõ 2 cm 15-20 cm 5-10 cm-es Enyhe tél esetén
Tavaszi Vetés szabadba: közép augusztus -szeptember
Szüret: április-május jövõre
Sóska 0,5-1 cm-es 20-25 cm 15 cm Vetés szabadba: márciusa és júliusa
Betakarítás: június és november között
(Termelés több éven át)
Paszternák 0,5-1 cm-es 30 cm 20 cm Vetés szabadba: : közép-február-június
Betakarítás: május-szeptember
Nyári póréhagyma 0,5-1 cm-es 30 cm 8-10 cm Vetés hidegfólia alá: február-március
Kiültetés: Május
Betakarítás: július-szeptember
Póré õszi és áttelelõi 0,5-1 cm-es 30 cm 10-15 cm-es Palántanevelés március-május
Kiültetés: május-július
Szüret: október-április jövõre
Spenót, mángold 0,5-1 cm-es 40 cm 30-40 cm Vetés szabadba: április-június
(És július ban vágható a mángold)
Betakarítás: július-november
Borsó korai kifejtõ 3 cm 30-40 cm Fészkesen 5 szem20 cm Vetés szabadba: közép-február-április
A törpe fajták A törpe fajták Betakarítás: június-július
50-60 cm 2-3 cm
fajták evezés Nagy fajták: 2-4 cm
Borsó korai, velõ vagy kifejtõ 3 cm 30-40 cm Fészkesen 5 szem20 cm Vetés szabadba: : február közepe-március,
A törpe fajták A törpe fajták Betakarítás: június - július
50-60 cm 2-3 cm
fajták evezés Nagy fajták: 2-4 cm
Borsó kései, velõ vagy kifejtõ 3 cm 30-40 cm Fészkesen 5 szem20 cm Vetés szabadba: : július második felében
A törpe fajták A törpe fajták Szüret: október
50-60 cm 2-3 cm Ültetés: október közepe-november
fajták evezés Nagy fajták: 2-4 cm Szüret: április-május
Burgonya 80-100 cm 55-80 cm-es 30-40 cm-es Ültetés : a fagyok vége után, márciusban, vagy április végén, május elején
Tök, cukkini 2 cm 2 m cukkini, spárga: 1 m Vetés szabadba: április-május
Sütõ: 2 m Szüret: szeptember-november
Retek hónapos korai 0,5-1 cm-es A Fly 2-3 cm Vetés hidegfólia alá: február közepe-március
A kerek retek Szüret: március-április
1,5-3 cm-es Vetés szabadba: március közepe -szeptember
hosszú retek Szüret: -április közepe-november
Retek 1,5-3 cm-es 15-20 cm 5-8 cm Szabadba vetés: március közepe-szeptember
Betakarítás: május-november
Retek Nyári és Õszi 1,5-3 cm-es 20-25 cm 5-8 cm Az ültetés: május-augusztus
Betakarítás: július-november
Téli Retek 1,5-3 cm-es 25-30 cm 10 cm Vetés szabadba: : június-augusztus
Szüret: november-december
Saláta bakszakáll 2 cm 30 cm 5-8 cm Vetés szabadba: március-május
Szüret: október-március jövõre
Paradicsom 0,5-1 cm-es 50-80 cm 30-80 cm Palántanevelés beltéren: január-március
Fólia takaró alá: március-április
Kiültetés: április- Május
Betakarítás: július-október
Paprika 0,5-1 cm-es 30-50 cm 25-40 cm Palántanevelés beltéren január-március
Fólia takaró alá: március-április
Kiültetés: Május
Betakarítás: július-október
Fokhagyma tavaszi, õszi 2 cm 15-20 cm 5-10 cm-es Dugdosás szabadba: március – április
Szüret: július- augusztus
Dugdosás: október-november,
Szüret: június – július jövõre

forrás: http://gazdabolthatvan.hu

Idei első adag medvehagymát úgy vettem meg a piacon, hogy olyan érzésem volt, hogy meg szeretném ölelni az eladót annyira megörültem neki. Biztos nagyon meglepődött volna az idős eladó úr, ha átugrom a pulton és elkezdem ölelgetni. A medvehagyma nekem annyira a tavaszt jelenti. Ez a tél valahogy nagyon hosszúnak tűnt, nagyon vártam már a tavaszt. Jött a tavasz megmutatta magát, aztán most meg a téli hideg rekordok dőlnek meg sorban.

Próbálok a múlt heti medvehagyma tavaszias szelére emlékezni és átvészelni ezt az átmeneti telet.

Medvehagyma egyik részéből medvehagymás petrezselymes rákos tészta készült es pohár igencsak finom fehér borral. Nagyon kellemes vacsora kerekedett belőle.

 medvehagymas teszta DSC_1243 (2).JPG

Hozzávalók: (2 személyre)

 

  • 1 fél csomag medvehagyma felaprítva
  • 3 csomag petrezselyem felaprítva
  • 4 gerezd fokhagyma felaprítva
  • 4 ek olíva olaj
  • fél fej hagyma felaprítva
  • 20db kisebb pucolt főzött rák
  • bors

  • 25 dkg spagetti tészta

 

  • bors

  1. Odateszem a vizet főni és megfőzőm a tésztát. Bő sós vízben.
  2. Az olíva olajon megpárolóm a hagymát, rádobom a fokhagymát a petrezselymet és a medvehagymát.
  3. Rádobom a rákot és összefőzőm az egészet. Sózom, borsozom.
  4. Leszűröm a tésztát és rádobom a rákos, petrezselymes medvehagymás keverékre. Jól átkeverem és már tálalhatom is.
  5. Én szeretem hozzá a reszelt parmezánt és a fehér bort.

 

Eszköz igény:

-          lábos a tészta főzéshez

-          nagyobb teflon edény

 

 

Elkészítési idő: 20 perc 

A hétvége felfedezése az volt számomra, hogy a nagymamám által oly gyakran készített nagyon gyors és egyszerű poharas félhold alakú süteménynek, milyen elegáns neve is van. Havonta egyszer biztosan került hétvégén az asztalra ebből a süteményből. Mindig csodálattal néztem ahogy egy tepsi piskótából szépen lassan varázsolódnak a tálra a félholdak. Fantasztikusan gyorsan tudta készíteni. Amióta ő nem csinál nekünk ilyen én sem ettem ilyen sütit, de a neten olvasgatva és a Magyar Konyhát lapozgatva több helyen is előkerült ez a sütemény a napokban, határozattan a forradalmi emlékezés csalhatta az asztalokra ezt a sütit.

Elővettem a kis megsárgult, kézzel írt porladó lapu receptkönyvet és elkezdtem keresni, de nem találtam. Olyan nincs, hogy ne legyen benne ez a recept ebben a kis könyvecskében. A végén ráleltem és mint Tea-sütemény (poharas) még egy kis kézzel rajzolt ábra is díszelgett mellette, hogy miként kell szaggatni.

Nem is kellett több neki is láttam elkészíteni.

 kossuth DSC_1257.JPG

Hozzávalók:

  • 14 dkg vaj
  • 25 dg kristály cukor
  • 4 tojás sárgája és fehérje külön
  • 28 dkg liszt
  • 2 ek rum
  • fél citrom leve
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom héja ( az eredeti receptben a héj nincsen benne, de olyan szép kezeletlen citromot kaptam, hogy sajnáltam volna kidobni a héját, meg szerintem passzol is)
  • csipet só
  • Goromba cukor és durvára vágott dió. Nagyi használta ezt a szót, hogy goromba cukor, érdekes én azt mondanám, hogy durva a cukor. :
  • vaj és liszt a tepsi kikenéséhez vagy sütőpapír, de a kerámia tepsihez egyik sem kell

  1. A vajat és a cukrot alaposan kikeverem, hozzáadom a citrom levét és a héját és a rumot, majd tovább habosítom.
  2. Egyesével hozzáadom a tojások sárgáját és jól kikeverem a tésztát. Kanalanként hozzáadom a lisztet.
  3. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem és óvatosan, nehogy összetörjem a tésztához adom.
  4. Kivajazott kilisztezett vagy sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazom. Én a szokásos kerámia tepsimbe sütöttem, amihez egyik sem szükséges.
  5. Elegyengetem és a tetejét goromba cukorral és durvára vágott dióval megszóróm és mehet a sütőbe.
  6. Ha kihűlt, akkor félholdakat szaggatok belőle és tálra rakom.
  7. Pont olyan volt, mint gyerekkoromban amikor a konyhában a tepsiben maradt széle része valahogy percek alatt eltűnt.

 

 

Eszköz igény:

  • tepsi
  • keresőtál
  • vágódeszka
  • vékony falú pohár vagy fánk szaggató

 

Elkészítési idő: 20 perc

Sütési idő:  180 fokon, kb. 25 perc 

Mazsom 2013.03.07. 13:07

70. szülinap

Rengeteg minden történt velünk az elmúlt napokban. Nagyon fontos és nagyon kerek születésnapot ünnepeltünk. Apu 70 éves lett! Nagy titokban szervezkedtünk, hogy meglephessük. Majdnem az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani, hogy mire készülünk, de Zsimbi szinte az utolsó órában biztosította napapit arról, hogy ne izguljon lesz neki rendes születésnapja is. De az, hogy hol lesz, ki jönnek meglepetés lett a javából. A végén igencsak szép számban sikerült összetrombitálni a barátokat, rokonokat. Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan velünk ünnepeltek. A három lány sütött, főzött, alkotott, szervezkedett, berendezett, és a végén igencsak klassz svédasztalos hidegtálas menüt alkottunk.

 APU70_DSC_10795.JPG

Gyerekeknek sütinyalóka vagy ahogy a Zsimbi hívja bolygó süti és mézeskalács nyalóka!

 

APU70_DSC_10796.JPG

A dekoráció nagyon egyszerű, de mégis mutatós lett. Apuról készült fotókat gyűjtöttünk össze és azokat scanneltem és kasíroztam fel kartonra, majd ágakra akasztottuk. Jól mutatott nagyon és jó alkalom volt, hogy a régi családi fényképek között kutakodjunk és jókat beszélgessünk. 

 APU70_DSC_10794.JPG

APU70_DSC_10798.JPG

Volt meglepetés torta is. Milyen is lehetett volna, természetesen Bocis, brownie volt a piskótája és citromos mascarponés a tölteléke. Nagyon tetszik ez a technika, amikor a két féle színt jelen esetben a fehéret és a barnát összedolgozom, mert ettől igazán szőrős foltos lesz a tehénke bundája. Csak a kis figurákon mertem megcsinálni, az egy kilós adagnál nem mertem kockáztatni, mert nem volt itthon tartalék marcipán. Így a földszinti résznél csak simán rátettem a foltokat, egy kicsit ecsettel megnedvesítettem az alapot, hogy jól rátapadjon.

 APU70_DSC_10799.JPG

 

Boldog szülinapot papácska!!!! Köszönjük mindenkinek, aki eljött és velünk ünnepelt.

Ahogy ígértem összeírom majd a recepteket és szépen töltögetem fel a blogra.

 

MENÜ:

 

 

Kencék:

  • Májpástétom
  • Tojáskrém
  • Körözött
  • Avokádókrém
  • Tonhalkrém
  • Padlizsán krém
  • Caprese, koktél paradicsommal és mini mozarellával friss bazsalikommal
  • Szárzeller saláta, csemege uborkával és pácolt gyömbérrel
  • Snidlinges tejfölös kukorica saláta 
  • Uborka
  • Paprika
  • Répa csíkok
  • Cukkini csíkok
  • Olaj bogyó
  • Diós barna kenyér
  • Bagettek
  • Toast kenyér
  • Daubner pogácsa

 

Édességek:

  • Mézeskalács nyalóka
  • Süti nyalóka - bolygó süti
  • Narancsos csokis muffin
  • Brownie muffin 

 

Torták:

 

  • Mákos túrós torta
  • Sajttorta
  • Brownie torta citromos mascarpone krémmel és marcipán borítással 
Ki nem ismerné a klasszikus dalt a Padlás című darabból. Mindig eszembe jut és ezt dúdoljuk, amikor ezt a gombócot készítjük. Ez a recept biztos nem az a receptm amit a darabban készítenek, mert az ezer százalék, hogy krumpliból készül. 
 
Hiába termelünk, rengeteg krumplit, nagyon ritkán készül nálunk krumpliból a szilvás gombóc, ennek a legfőbb oka az, hogy olyan nagyon gyorsan lehet túróból elkészíteni ezt a gombóc tésztát, hogy egyszerűen nem fordul meg a fejemben az, hogy krumplit főzzek, passzírozzak gyúrjak.
Ezt a gombócot már a majdnem öt éves kicsi fiam is szinte teljesen egyedül elkészíti, igaz, hogy van mit takarítani utána, de olyan élvezettel készíti, hogy feledteti a gombóc készítés utáni takarítást.
SZILVAS TURO GOMBOCDSC_0724.JPG
Hozzávalók:
  • 25 dkg túró
  • 16 dkg liszt
  • 6 dkg vaj
  • 1 egész tojás
  • csipet só
  • 15 szem mirelit szilva (persze lehet frissből is készíteni)
  • kristály cukor
  • fahéj
Prézlihez:
  • vaj
  • zsemle morzsa
  • porcukor (2-3 evőkanálnyi)
A főzővízbe 2 evőkanál cukor és egy csipet só.
1. Egy teflon serpenyőben megolvasztom a vajat és beleöntöm a prézlit és állandó kevergetés mellett lassú tűzön arany barnára pirítom, a végén belekeverem a porcukrot. Fontos a tűzhely elzárása után is még pirul a prézli, így még utána is kevergetni kell, nehogy odaégjen.
2. A túrót, a lisztet, a vajat a tojást és a sót egynemű masszává gyúrom, gyorsan dolgozom, hogy ne melegedjen fel.
3. Egy nagyobb lábosba vizet forralok és két kanál cukrot és egy csipet sót teszek.
4. A kezembe veszek egy nagyobb diónyi masszát, (összesen 15 db gombóc lesz belőle, úgy oszd el a masszát) kicsit szétlapítom és a közepébe teszek egy kis kanálnyi cukrot, egy csipet fahéjat és egy szem mirelit szilvát és szép gombóc formájúvá hengergetem.
5. A forrásban levő vízbe teszek 5 gombócot (nem lobogva forr, csak apróbb buborékok jönnek fel a vízben), miután a víz felszínére feljöttek a gombócok, még kb. 6 percig főzőm a gombócokat, majd egy szűrű kanállal a prézlire szedem.
6. A maradék két adaggal ugyanígy járok el. Frissen a legfinomabb.
Eszköz igény:
- keverőtál
- lábos
- teflon a zsemlemorzsához
Elkészítési idő: 15 perc
Főzési idő: Forrásban levő vízben, az újra forrástól számítva 6 perc, három adagban kifőzve a 15 gombóc.
Szeretem az igazán egyszerű ötleteket, amikhez nem kellenek hosszú és bonyolult előkészületek hanem pik-pak el lehet készíteni és rögtön használatba is lehet őket venni. Csináltunk a múlt héten pecsétet krumpliból, ami nagyon jól működött. Félreértés ne essék nem úgy gondolom, hogy feltaláltam a krumpli nyomdát én azt szeretem ebben süti formázóval készült krumpli nyomda ötletben, hogy kézügyesség nélkül lehet olyan formákat kialakítani, melyeket időigényes lenne kézzel megfaragni. Most meg szíves pecsétet készítettünk WC papír gurigából. Tudom nem túl romantikus, de annyira egyszerű és pillanatok alatt elkészül. Úgy jött az ötlet, hogy ahogy az újrahasznosításra szánt papírok közé be akartam dobni a gurigát, félbenyomtam a tenyeremmel, majd elkezdtem vele játszani és egyszercsak egy szív forma alakult ki a kezem között. Fogtam egy ragasztó szalagot és fixáltam, hogy megtartsa a szív formát.
Már csak egy festék párnára és némi papírra volt szükség és készülhetett a nyomdázás.
sziv WC PAPIR DSC_08461.JPG
Elkészítés:
1. A papír hengert félbehajtom.
2. Majd az egyik hajtásnál befele nyomom a hengert, ez lesz a fent befelé ívelő sarka, a másik hajtási él meg a szív alját adja.
3. Ragasztó szalaggal rögzítem és készen is van.
sziv WC PAPIR DSC_08464.JPG
Hozzávalók:
- papír henger
- ragasztó szalag
- pecsét párna vagy tempera egy lapos felületre kinyomva 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása