2013.04.05. 08:24
Alkot a gyerek – falusi búcsú és Picasso
Három dolog jutott eszembe, amikor ezt az ötletet megláttam. Gyerekkoromban a falusi búcsúban volt egy olyan centrifuga szerű gép, amibe egy papír lapot tettek, arra kellett tetszőleges festéket csurgatni és ahogy a papír lap körbe forgott, a festék érdekes módon elterült a lapon. Színes kavalkád alakult ki a papíron. Nagyon szerettem volna, én is készíteni egy ilyen képet, Vágyakozva néztem a művükkel boldogan sétálgató gyerekeket. De a szülők arcára is emlékszem, akik valószínűleg háromszor is megbánták, hogy befizették a gyereküket egy ilyen mókára, mert még órákig sétálhattak a száradó festékes gyerek művekkel a búcsú sűrű embertömege között lavírozva. A másik kép ami beugrott, az volt amikor a Nemzeti Galériában állok egy kiállításon jó pár évvel ezelőtt egy Picasso mű előtt, amin nincsen más csak rengeteg tinta folt. Álltam és néztem, hogy ez nem lehet igaz, ha az én töltő tollam a füzetemre cseppen, azért nem dicsérnek meg, ez a mű meg itt van kiállítva, az emberek áhítattal, csendben nézik a képeket. A harmadik, pedig az volt, hogy ezt meg kell csinálni, itthon nyugiban.
Hozzávalók:
- egy karton doboz, pár centivel nagyobb, mint a papír lap amire festeni akarsz – nálunk ez egy Corn flakes doboz volt és egy A/5-ös papírt használtunk / cipős doboz
- folyékony festék – pl.: tubusos akryl festék
- félfamenetes rajzlap, fontos, hogy ne fénymásoló papír legyen, mert az nehezen bírja a folyékony festéket
- pár darab üveggolyó vagy vas golyó – mi most a Geomax autóból szedtük ki a golyókat
- olló
Elkészítés:
- Vágd ki a karton doboz egyik nagyobbik oldalát, ha cipős dobozzal dolgozol, akkor ezt a lépést hagyd ki. Ha az oldal eltávolításától meggyengült a doboz, akkor egy kis celluxszal erősítsd meg az oldalát.
- Helyezd bele a papír lapot.
- Csurgass rá festéket, tetszőleges színeket.
- Helyezd be az üveg vagy fém golyókat. 5-6 darab elég lesz, majd kezd el a dobozt mozgatni és láss csodát a mű elkezd kialakulni.
- Vedd ki a papírlapot és hagyd megszáradni.
- A golyókat, minden egyes rajz után tisztítsd meg.
A művész alkot
Alakul a mű
Zsimbi nem egy rajzolós típus, de amikor alkot, akkor mindig címet ad a művének. Érdekes volt látni, hogy mi szerint veszi el a festékeket, ha nem hallottam volna, hogy mit mond, hanem csak a kezét figyeltem volna, akkor úgy éreztem volna, hogy csak össze vissza önti a festékeket, de a kommentár legalább olyan érdekes volt, mit a kialakult kép. A végén ilyen címekkel készültek képek, a teljesség igénye nélkül.
- A Magyar Föld
- Almafa
- Vihar a tengeren
- Zita
- Nagyinak
Igazán jó móka volt, szuper képek lettek, klassz emlékek tódultak elő bennem is és mindketten nagyon élveztük az alkotást.
Forrás: Minimax híradó – kreatív játszóház
Szólj hozzá!
Címkék: kép festék gyerekkel alkot akryl festék
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.