2013.03.18. 20:11
Mit mikor ültessünk, tudatosság a konyhakertben
Kutakodok, keresgélek, tanulok, Próbálok egy kis tudatos szervezést vinni a kis-nagy kertünkbe, ahol próbáljuk megtermelni azt amit a család elfogyaszt. Tudom anya tervez az élet, az időjárás és a gyerekek meg majd megmondják, hogy mit és miként tudok, majd kivitelezni. Tavalyi évben azért a nagy családi összefogás eredménye képen igencsak szép mennyiségű zöldséget sikerült eltenni a pocakunkba, a pincébe és a fagyasztóba.
A tudatosság most abban merül ki, hogy próbálom a kerti teendőket a "mit-mikor" kellene elvetni rendszerezni. Mert jót tesz a növénynek, ha akkor vetjük el, amikor a körülmények megfelelőek.
A szomszéd bácsi évtizedekre visszamenőleg birtok naplót ír, melyben minden este feljegyzi, hogy milyen volt az idő, hány fok volt, mennyi eső esett, mit vetett, mit szedett, milyen munkát lehetett elvégezni. Na jó ő reggeltől estig a gyönyörű kertjét gondozza és csak a három rakoncátlan kutyájára kell odafigyelnie, hogy azok ne tegyenek kárt a veteményben. Nekem most egy ásó túró fiatal vizsla és két gyerek jutott. De nincs panasz, élvezet van. Minden amit a kert az asztalunkra tesz az kész nyeremény. Mert tudjuk milyen körülmények között termett és tudjuk. Ígérem, hogy nem lesz belőlem szomszéd bácsi, aki ilyen részletesen ír, de azért a főbb tanulságokat majd megpróbálom gépre vetni.
Amit a föld ad nekünk és megeszünk az is maga a csoda, de az amit a gyerekek ott kint megélnek az a csoda 2.0. Zsimbi jön, megy, ügyintéz, köveket gyűjt, ismeri a nővényeket és az állatokat, teljesen otthon érzi magát és szabadjára lehet ereszteni, Úgy kapál és gyomlál, mint aki kapával a kezében született. Határozottam állítom, hogy ez nem így van, én ott voltam amikor született. Soha senki nem mondta neki, hogy gyomláljon, kapáljon vagy ásson. Ő szereti csinálni. Nagy vágya volt, hogy legyen neki is saját kapája és ásója. Megbeszéltem a húsvéti nyúllal, hogy nézzen már körül az Aldiban, mert a heti ajánlatban pont láttam ilyen gyerek szerszámokat. Remélem jó fej nyúl lesz és megveszi a kapát és az ásót. Munkás nadrág nélkül meg nem élet az élet. Persze igazi kantáros csatos verzió, az ami játszik. Ez sem egy egyszerű történet, biztos a gyerek munka kordában tartása miatt nem lehet kapni, de anya nem ismer lehetetlent. Hosszú keresgélés után ezt is sikerült kipipálni. Tegnap éjszaka még egy traktort is sikerült a pakolós zsebre rávarrnom. Így ha a nyúl is megbirkózik az eszköz beszerzéssel, akkor Zsimbi a csodás zöld kantáros nadrágjával készen is lesz, hogy nekiveselkedjen a birtoknak. és segítségemre legyen az ültetésben, amit addigra jól megtervezek.
De addig is két életkép.
Zsimbi a borsó sorban, úgy gyomlál, hogy a nyelve is kilóg annyira koncentrál.
A kisebbik meg édesen nézelődik a friss levegőn az univerzális rögtönzött babakocsiban.
És akkor jöjjön a neten talált táblázat, melyek segítenek abban, hogy mit és mikor kell elvetni. Szerintem másnak is hasznára lehet.
FAJ | VETÉS MÉLYSÉGE | TÁVOLSÁG A SOROK KÖZÖTT | RITKÍTÁS VAGY TELEPÍTÉS TŐTÁVOLSÁGA | NAPTÁR |
---|---|---|---|---|
Padlizsán | 0,5-1 cm-es | 40-60 cm | 40-60 cm | Palántanevelés beltéren: február-április |
Fólia takaró alá: március-április | ||||
palántanevelés: április-május | ||||
Kiültetés: április-május | ||||
Betakarítás: július-október | ||||
Cukorrépa | 2 cm | 30 cm | 30 cm | Vetés szabadba: márciusa és júliusa |
Betakarítás: július-november | ||||
Cardi | 2 cm | 30 cm | 30 cm | palánta telepítés: április-május |
Szüret : szeptember-november | ||||
Sárgarépa | 0,5-1 cm-es | 15-25 cm | 3-5 cm-típus "Nantes" | Fólia takaró alá: február-március |
5-8 cm-típus "Flakker" | Betakarítás: június-július | |||
Vetés szabadba: március és július (késeinek) | ||||
Szüret : június és november között | ||||
Fólia takaró alá: október-november végén | ||||
Betakarítás: május-június | ||||
Zeller | 0,5-1 cm-es | 40 cm | 30-40 cm | Palántanevelés beltéren: február-március |
Fólia takaró alá: február-március | ||||
Kiültetés: április végén-május | ||||
Szüret: augusztustól novemberig | ||||
Zeller szár | 0,5-1 cm-es | 30-35 cm | 30-35 cm | Palántanevelés beltéren: február-március |
Kiültetés: : április-május | ||||
Betakarítás: augusztus-szeptember | ||||
Cikória keserû "cikória" | 0,5-1 cm-es | 25 cm | 10 cm | Vetés: április-június |
halványítás: november-december | ||||
Cikória (Endívia) | 0,5-1 cm-es | 25-30 cm | 10 cm | Az ültetés: május-június |
Szüret (gyökerek): október-novemberben | ||||
Hajtatása: télen | ||||
Káposzta nyáron, õsszel és télen | 2 cm | 50-60 cm | 30-50 cm | Palántanevelés: februártól júniusig |
Kiültetés: április-július | ||||
Szüret: jún.-márc. | ||||
Tavaszi fejes káposzta | 2 cm | 40 cm | 40 cm | Palántanevelés: közép-január- február |
Kiültetés: : március-április | ||||
Szüret: junius-június | ||||
Karfiol | 2 cm | 60-70 cm | 60-70 cm | Vetés: március-június |
Kiültetés: : június-augusztus | ||||
Betakarítás: július-december | ||||
Téli karfiol | 2 cm | 60-70 cm | 40-50 cm | Enyhe tél/fólia |
Az ültetés: május-június | ||||
Kiültetés: július-augusztus | ||||
Szüret: március-június | ||||
Brokkoli | 2 cm | 60-70 cm | 40-50 cm | Az ültetés: május-június |
Kiültetés: június-augusztus | ||||
Szüret: október-május | ||||
Kelbimbó | 2 cm | 50-60 cm | 50-60 cm | Palántanevelés március-május |
Kiültetés: : május-június | ||||
Szüret: október-február jövõre | ||||
Uborka | 3 cm | 1 m | 0,5-1 m | Palántanevelés beltéren: március-április |
Ecetes uborka | Áttûzdelés: 15 nap után | |||
Ültetés a földbe: április-június | ||||
Betakarítás: július-október | ||||
Cukkini | 2 cm | 60-80 cm | 60-80 cm | Palántanevelés beltéren: április |
Ültetés a földbe: április-június | ||||
Kiültetés: május-június | ||||
Szüret: közép-július-november | ||||
Spenót | 2 cm | 25-40 cm | 10-15 cm-es | Vetés szabadba: augusztus közepétõl októberig (fajtától függõen) |
Szüret: október-április jövõre | ||||
Vetés szabadba: : februártól áprilisig | ||||
(Fajtától függõen) | ||||
Betakarítás: május-június | ||||
Édeskömény | 0,5-1 cm-es | 40-50 cm | 10-20 cm | Vetés szabadba: : április-augusztus elején |
Kiültetés: május-augusztus | ||||
Betakarítás: augusztus-október | ||||
Futóbab korai | 3 cm | 4-5 cm-es sor | 40-50 cm | Vetés szabadba: : április-augusztus közepe |
40 cm csokorban | Betakarítás: június-október közepe | |||
Futóbab | 3 cm | 40 cm | 70-80 cm | Vetés szabadba: : április-július közepéig |
Betakarítás: június közepétõl október közepéig | ||||
Bokorbab, betakarítás zölden | 3 cm | 40 cm | fészekbe 3-6 szem 40-50 cm | Vetés szabadba: : április-július közepéig |
A törpe fajták | Betakarítás: július-október közepe | |||
Vagy sorba 2-3 cm | ||||
Bokorbab, szárazbabnak | 3 cm | 40 cm | 40-50 cm | Vetés szabadba: április-június közepén |
A törpe fajták | Szüret: szeptember-október | |||
70-80 cm | ||||
fajták evezés | ||||
Áttelelõ saláta | 0,5-1 cm-es | 30-40 cm | 20-30 cm | Palántanevelés beltéren: november-január |
Kiültetés: január közepe-február végéig | ||||
Szüret: március-május | ||||
Tavaszi Saláta | 0,5-1 cm-es | 30-40 cm | 20-30 cm | Fólia alá: február végén-április közepétõl |
Kiültetés: április-május elején | ||||
Betakarítás: május-június | ||||
Saláta Nyári | 0,5-1 cm-es | 30-40 cm | 20-30 cm | Vetés szabadba: április közepén-június közepén |
Átültetést (vagy-ritkulás): június-július | ||||
Betakarítás: július-szeptember közepéig | ||||
Fejes Saláta | 0,5-1 cm-es | 30-40 cm | 20-30 cm | Vetés szabadba: július-augusztus közepe |
Átültetés (vagy-ritkkítás):augusztus | ||||
Szüret: szeptember-október | ||||
Téli saláta | 0,5-1 cm-es | 30-40 cm | 20-30 cm | Vetés szabadba: augusztus-október |
Átültetés (vagy-ritkítás):október | ||||
Szüret: március-május | ||||
Metélõsaláta | 0,5-1 cm-es | 20-30 cm | 15 cm | Vetés szabadba: : március-szeptember |
Szüret: április-október | ||||
Dinnye | 2 cm | 75 cm és 1 m | 75 cm és 1 m | Palántanevelés beltéren: február-április |
Kiültetés: április közepe -május (általában a 100. napon) | ||||
Betakarítás: június-július | ||||
Vetés szabadba: Május | ||||
Betakarítás: július-szeptember | ||||
Petrezselyem | 0,5-1 cm-es | 15-20 cm | 10-15 cm-es | Vetés a szabadba: esetleg február vége, március-május |
Betakarítás: május-július közepe | ||||
Petrezselyem áttelelõ | 0,5-1 cm-es | 15-20 cm | 10-15 cm-es | Vetés szabadba: júliustól szeptemberig |
Szüret: szeptember-november | ||||
Vöröshagyma | 2 cm | 15-20 cm | 4-5 cm | Vetés szabadba: február és május |
Betakarítás: június-szeptember | ||||
Vöröshagyma áttelelõ zöldnek | 2 cm | 15-20 cm | 5-10 cm-es | Vetés szabadba: március április |
Dugdosás: október-november, illetve február közepén | ||||
Szüret: április-június jövõre | ||||
Hagyma zöldnek | 2 cm | 15-20 cm | 5-10 cm-es | Dugdosás szabadba: februártól áprilisig |
Betakarítás: július-szeptember | ||||
Hagyma áttelelõ | 2 cm | 15-20 cm | 5-10 cm-es | Enyhe tél esetén |
Tavaszi | Vetés szabadba: közép augusztus -szeptember | |||
Szüret: április-május jövõre | ||||
Sóska | 0,5-1 cm-es | 20-25 cm | 15 cm | Vetés szabadba: márciusa és júliusa |
Betakarítás: június és november között | ||||
(Termelés több éven át) | ||||
Paszternák | 0,5-1 cm-es | 30 cm | 20 cm | Vetés szabadba: : közép-február-június |
Betakarítás: május-szeptember | ||||
Nyári póréhagyma | 0,5-1 cm-es | 30 cm | 8-10 cm | Vetés hidegfólia alá: február-március |
Kiültetés: Május | ||||
Betakarítás: július-szeptember | ||||
Póré õszi és áttelelõi | 0,5-1 cm-es | 30 cm | 10-15 cm-es | Palántanevelés március-május |
Kiültetés: május-július | ||||
Szüret: október-április jövõre | ||||
Spenót, mángold | 0,5-1 cm-es | 40 cm | 30-40 cm | Vetés szabadba: április-június |
(És július ban vágható a mángold) | ||||
Betakarítás: július-november | ||||
Borsó korai kifejtõ | 3 cm | 30-40 cm | Fészkesen 5 szem20 cm | Vetés szabadba: közép-február-április |
A törpe fajták | A törpe fajták | Betakarítás: június-július | ||
50-60 cm | 2-3 cm | |||
fajták evezés | Nagy fajták: 2-4 cm | |||
Borsó korai, velõ vagy kifejtõ | 3 cm | 30-40 cm | Fészkesen 5 szem20 cm | Vetés szabadba: : február közepe-március, |
A törpe fajták | A törpe fajták | Betakarítás: június - július | ||
50-60 cm | 2-3 cm | |||
fajták evezés | Nagy fajták: 2-4 cm | |||
Borsó kései, velõ vagy kifejtõ | 3 cm | 30-40 cm | Fészkesen 5 szem20 cm | Vetés szabadba: : július második felében |
A törpe fajták | A törpe fajták | Szüret: október | ||
50-60 cm | 2-3 cm | Ültetés: október közepe-november | ||
fajták evezés | Nagy fajták: 2-4 cm | Szüret: április-május | ||
Burgonya | 80-100 cm | 55-80 cm-es | 30-40 cm-es | Ültetés : a fagyok vége után, márciusban, vagy április végén, május elején |
Tök, cukkini | 2 cm | 2 m | cukkini, spárga: 1 m | Vetés szabadba: április-május |
Sütõ: 2 m | Szüret: szeptember-november | |||
Retek hónapos korai | 0,5-1 cm-es | A Fly | 2-3 cm | Vetés hidegfólia alá: február közepe-március |
A kerek retek | Szüret: március-április | |||
1,5-3 cm-es | Vetés szabadba: március közepe -szeptember | |||
hosszú retek | Szüret: -április közepe-november | |||
Retek | 1,5-3 cm-es | 15-20 cm | 5-8 cm | Szabadba vetés: március közepe-szeptember |
Betakarítás: május-november | ||||
Retek Nyári és Õszi | 1,5-3 cm-es | 20-25 cm | 5-8 cm | Az ültetés: május-augusztus |
Betakarítás: július-november | ||||
Téli Retek | 1,5-3 cm-es | 25-30 cm | 10 cm | Vetés szabadba: : június-augusztus |
Szüret: november-december | ||||
Saláta bakszakáll | 2 cm | 30 cm | 5-8 cm | Vetés szabadba: március-május |
Szüret: október-március jövõre | ||||
Paradicsom | 0,5-1 cm-es | 50-80 cm | 30-80 cm | Palántanevelés beltéren: január-március |
Fólia takaró alá: március-április | ||||
Kiültetés: április- Május | ||||
Betakarítás: július-október | ||||
Paprika | 0,5-1 cm-es | 30-50 cm | 25-40 cm | Palántanevelés beltéren január-március |
Fólia takaró alá: március-április | ||||
Kiültetés: Május | ||||
Betakarítás: július-október | ||||
Fokhagyma tavaszi, õszi | 2 cm | 15-20 cm | 5-10 cm-es | Dugdosás szabadba: március április |
Szüret: július- augusztus | ||||
Dugdosás: október-november, | ||||
Szüret: június július jövõre |
forrás: http://gazdabolthatvan.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.