Na mi is szeretett volna lenni az én kicsi, bár már nem is olyan kicsi fiam. Naná, hogy traktor. Okozott némi fejtörést, hogy miként valósítsuk meg a dolgot. Egy farsangi jelmeznél azért nem árt ha bírja a kiképzést. Sokat keresgéltem, rajzolgattam, amíg kialakult a végső formája.
 
A kivitelezés nem az én kezem munkája, hanem nagyon nagy szerencsénkre összehozott a sors egy nagyon kedves rendes kárpitos emberrel, aki szintén beleszeretett a projectbe és örömmel állt neki, hogy megvalósítsa Zsimbi John Deere traktor jelmez álmát.
 
Az anyag beszerzése nem volt annyira bonyolult, a helyi egyetlen kézimunka boltban rögtön sikerrel jártunk. Jó a JOHN DEERE panton RAL színeknek nem felel meg 100%-ig, de azért nekünk megtette.
JOHN DEERE COSTUME JELMEZ.jpg
Az, hogy mitől lesz egy traktor jelmez John Deere traktor, az nem csak a színen, hanem a logon is múlik. És itt jött a csavar. Nem egyszerű John Deere logot szerezni. Amerikai segítséget kértünk, hogy az ebayről rendeljenek nekünk logót, de a 2-3 napos szállítási időt nem gondolták komolyan és így több, mint két hét volt mire Thaiföldről megérkezett a logo Amerikába. Ahonnan még most is utazik felénk a logo. Egy idő után látszott, hogy nem fog ideérni és nem lesz John Deere a traktor. Egy anya nem ismer lehetetlent és nekiálltam túrni a netet. Így hozott össze az élet Varesszal, aki a segítségemre sietett. Ő egy felvarrócímke készítő ember. Pikk pakk elkészített a logot és elsőbbségivel postázta is a gyerkőcnek. Nagyon hálás vagyok neki, a gyerkőchöz címzett levele, meg külön megdobogtatta a szívemet.
 
A farsang előtti estére összeállt a traktor és egy csillogó szemű gazda nyakába akasztottuk.
 
Köszönöm mindenkinek a segítséget, aki részt vett a projectben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr945825574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huncutka19 2015.11.11. 09:37:10

Kedves Mazsa!Szuper ez a traktor jelmez. Nem eladó vagy kölcsönözhető?Az én fiam is traktor imádó és már most közölte hogy traktoros jelmezt szeretne a farsangon.Válaszodat előre is köszönöm!
:)

Mazsom · http://www.mazsakonyhaja.blog.hu 2015.11.17. 20:39:31

@Huncutka19: Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik a jelmez. Sajnos már nincsen meg. Nagyon nagy helyet foglalt és el kellett adnom. Üdv, Mazsa
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása