Zsombi hetek óta suttogva tervezgeti, hogy a Lucát milyen tortával lepjük meg. Annyira helyes, ahogy próbál a traktorok és mezőgazdasági gépek világából belegondolni abba, hogy a lányok miről álmodozhatnak. Próbálja felidézni, hogy az oviban a lányok miről álmodoznak, így aztán jöttek az ötletek, hogy legyen hercegnős, rózsaszín szívecskés, pony lovas, de egyikkel sem volt elégedett. Aztán jött a szikra és megvolt a megoldás. Van nálunk egy ki mit csinál tábla, ahol mindenkinek kint van az óvodai jele és azon jelöljük, hogy aznap kinek mi a feladata és ki mit csinált meg. Így van egy traktorunk, egy almánk, egy kétfenekű dobunk – vállalom az én jelem volt- és egy gyöngysorunk is. Zsimbi választotta ezt a jelent a Lucának, mivel ő még nem ovis és szerinte ez nagyon passzol hozzá. Innen jött az ötlet, hogy legyen a Luca tortája gyöngysoros, gyöngyös. Hú, kicsit megkönnyebbültem, hogy nem valami hét tornyos rózsaszín kastélyt kell rögtönöznöm, marcipánból. Tudom, hogy kell majd még azt is alkotnom, de nyertem egy évet.

 DSC_1456.JPG

NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT LUCUS!

 

Készült egy apró pici gyöngyös torta, muffinok és kekszes süti nyalóka. A torta és a muffinok, brownie tésztát rejtettek és citromos mascarpone krémmel voltak megtöltve. Mivel kevés foundantom volt itthon ezért nagyon pici tortát tudtam csak csinálni, mivel sokan voltunk készült mellé egy citrom torta is, amire Zsimbi készítette a marcipán díszeket. Nagyon büszke vagyok rá, a citrom torta, egyszerűen mennyei, annak is leírom a receptjét. A ki kell próbálni típus.

 DSC_1374.JPG

Csináltunk még gyöngysor szerű dekort is, melyeket a csillárról lógattunk le, és rózsaszín és lila lufikkal dobtuk fel a lakást. Különböző méretű köröket párosával ragasztottuk fel egy spárgára. 

 Olyan furcsa, hogy Lucus, már egy éves, tényleg úgy röppent el ez az egy év, hogy szinte fel sem ocsúdtam belőle. Egy csoda kis álom lány, a mi kis Lucánk, nagyon sok örömet kapunk Tőle. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr695170374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása