Ki nem ismerné a klasszikus dalt a Padlás című darabból. Mindig eszembe jut és ezt dúdoljuk, amikor ezt a gombócot készítjük. Ez a recept biztos nem az a receptm amit a darabban készítenek, mert az ezer százalék, hogy krumpliból készül. 
 
Hiába termelünk, rengeteg krumplit, nagyon ritkán készül nálunk krumpliból a szilvás gombóc, ennek a legfőbb oka az, hogy olyan nagyon gyorsan lehet túróból elkészíteni ezt a gombóc tésztát, hogy egyszerűen nem fordul meg a fejemben az, hogy krumplit főzzek, passzírozzak gyúrjak.
Ezt a gombócot már a majdnem öt éves kicsi fiam is szinte teljesen egyedül elkészíti, igaz, hogy van mit takarítani utána, de olyan élvezettel készíti, hogy feledteti a gombóc készítés utáni takarítást.
SZILVAS TURO GOMBOCDSC_0724.JPG
Hozzávalók:
  • 25 dkg túró
  • 16 dkg liszt
  • 6 dkg vaj
  • 1 egész tojás
  • csipet só
  • 15 szem mirelit szilva (persze lehet frissből is készíteni)
  • kristály cukor
  • fahéj
Prézlihez:
  • vaj
  • zsemle morzsa
  • porcukor (2-3 evőkanálnyi)
A főzővízbe 2 evőkanál cukor és egy csipet só.
1. Egy teflon serpenyőben megolvasztom a vajat és beleöntöm a prézlit és állandó kevergetés mellett lassú tűzön arany barnára pirítom, a végén belekeverem a porcukrot. Fontos a tűzhely elzárása után is még pirul a prézli, így még utána is kevergetni kell, nehogy odaégjen.
2. A túrót, a lisztet, a vajat a tojást és a sót egynemű masszává gyúrom, gyorsan dolgozom, hogy ne melegedjen fel.
3. Egy nagyobb lábosba vizet forralok és két kanál cukrot és egy csipet sót teszek.
4. A kezembe veszek egy nagyobb diónyi masszát, (összesen 15 db gombóc lesz belőle, úgy oszd el a masszát) kicsit szétlapítom és a közepébe teszek egy kis kanálnyi cukrot, egy csipet fahéjat és egy szem mirelit szilvát és szép gombóc formájúvá hengergetem.
5. A forrásban levő vízbe teszek 5 gombócot (nem lobogva forr, csak apróbb buborékok jönnek fel a vízben), miután a víz felszínére feljöttek a gombócok, még kb. 6 percig főzőm a gombócokat, majd egy szűrű kanállal a prézlire szedem.
6. A maradék két adaggal ugyanígy járok el. Frissen a legfinomabb.
Eszköz igény:
- keverőtál
- lábos
- teflon a zsemlemorzsához
Elkészítési idő: 15 perc
Főzési idő: Forrásban levő vízben, az újra forrástól számítva 6 perc, három adagban kifőzve a 15 gombóc.

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr355085848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása