Mazsom 2013.01.15. 21:11

3D hókotró

Igazán aktuális jármű ezekben a napokban. Egy blogon találtam meg ezt a gyerkőccel elkészíthető “3D” hókotró modellt, rögtön neki is láttunk elkészíteni, nagyon jó mulatság volt.
Nagyon nehéz lekötni a Zsombit, de kitartóan próbálkozom, hogy mindig valami olyan játékos feladatot találjak neki, amivel lehet a figyelmét és a kitartását egy kicsit "nyújtani". Általában örömmel áll neki az alkotásnak, aztán nehéz eljutni a végéig, hogy be is fejezzük a művet, de amikor készen leszünk olyan nagyon nagyon büszke magára és az alkotásra. Én kitartóan keresem a játékos feladatokat, mert hiszek benne, hogy szépen és lassan haladunk előre.
Két hete szó szerint lesokkolt a hír, amikor megtudtam, hogy módosítottak a törvényen és most már minden 6. életévét betöltött gyermek szeptember 1-én iskola köteles. Úgy érzem, hogy elvettek tőlünk most egy év önfeledt játszást. Nagyon rossz érzés, de meg kell barátkoznom vele. Kitartóan próbálkozom, még szoknom kell a gondolatot, lassan haladok vele mint Zsimbi az alkotással.
És akkor a hókotró. 
HOKOTRO DSC_0270.JPG
Hozzávalók:
- színes karton ( mi most hab karton használtunk)
- ragasztó
- papír henger (WC papír, kéztörlő)
- vatta
- olló
- ragasztó (pl.: Technokol) 
Forrás: Reading Confetti 

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr35019582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása