Először Dunabogdányban a pisztrángosnál találkoztam a géva gombával, ami alapvetően egy tapló gomba. Azóta foglalkoztatott a kérdés, hogy vegyük fel a gomba szedő repertoárunk közé. Tavaly apuék ráleltek és a Carluccio könyvéből szuper levest alkotott anyu. Idén nagyon ki voltunk már éhezve a gombászsásra, de ilyen szárazságban nem sok babér terem a gombászoknak. Aztán hirtelen felindulásból elindultunk géva gombát szedni és láss csodát sikerrel jártunk. Csoda ez a gomba, szinte olyan mintha húst ennél, fantasztikus harapható ízletes gomba, márványos sűrű szerkezettel a konyhai felhasználhatósága meg igencsak szerteágazó.

 

A sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus), népies nevén sárgagéva vagy givagomba, de hallhatsz róla úgy is, mint fűzfagomba, reves cseresznyegoma, karélyos tinóru, fűzfatüdő, kénsárga gévagomba. Régen piacon is megtalálható gomba volt, manapság csak nagy ritkán találkozhat vele az ember. Tavasztól őszig előforduló, feltűnő külsejű és méretű gomba. Könnyen felismerhető, jól és tisztán gyűjthető. A gyűjtéséhez éles kés és kosár szükségeltetik. Addig jó a gomba, amíg a kés könnyen beleszalad. Leszedés után könnyen kiszárad. Elhalt lombos fákon, ezek vastag ágain telepszik meg; az ártéri erdőkben gyakran jelennek meg, vízparti öreg fűzfákon vagy vadcseresznyén, de bármely lombos fán előfordulhat. Mi meggyfásban szedtük.

 
 
 
A változatos alakú, lapos, egymás fölött elhelyezkedő termőtestek akár 30–50cm átmérőjűre is megnőnek. Egy-egy, rendszerint sárga vagy narancssárga, különböző méretűre nőtt, egymás fölött elhelyezkedő, fodros vagy hullámos szélű telepet hoznak létre. Termőrétegük likacsos, húsuk fehér színű és fiatalon puha. Szaga és íze kissé fanyar, savanykás fűszeres, az idősebb példányoké csípős, csersavas.
Nyáron érdemes gyűjteni a fiatal, még puha húsú példányokat, mert később a többi taplógombához hasonlóan húsa keménnyé válik.
 
 
 
Konyhai felhasználása:
 
Feldarabolás után, sós ecetes vízben megfőzve szokás kezdeni, mert hőkezelés után fogyasztható gomba.
Felhasználható a laskagombához hasonlóan, vagy előfőzést követően húspótló ételként kisüthető, grillezhető, rántható, salátának vagy levesnek is kiváló.
Szárítani nem lehet, mert szárítmánya megkeményedik, ízetlenné válik és nem veszi fel újra a vizet.
Fagyasztani félkész vagy kész állapotban is jól lehet.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr522859275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása