Ilyen csodaszép novemberi tavaszi időben, nem lehet itthon maradni, így mi is úgy döntöttünk, hogy kirándulunk egyet. Nem volt kedvem a reggelt azzal tölteni, hogy szendvicseket gyártok, így született az ötlet, hogy készítek töltött kenyeret és azt visszük magunkkal. Hatalmas volt a siker és a reggelem is nyugisabb volt. És persze az sem utolsó, hogy a bolti kenyérrel ellentétben, így tudom, hogy miből is készült az a kenyér és nyugodtabban adom oda a gyerekeknek.
 
Hozzávalók:
25 dkg finom liszt
25 dkg rétes liszt
3,5 dl langyos víz
1,5 dkg élesztő
1 ek kristály cukor
1 pár nem csípős közepesen száraz kolbász
 
 
1.      Az élesztőt a cukorral, egy magasabb bögrében egy villával összetöröm. Addig masszírozom, amíg folyós állagú nem lesz az élesztő. Ha nem akar elfolyósodni, akkor az élesztő már nem jó. Majd hozzáöntöm a langyos víz felét.
2.      Amíg az élesztő teszi a dolgát, vagyis feléled, kimérem és elvegyítem a robot gép keverő táljában a két féle lisztet.
3.      Az élesztős vizet és a maradék vizet beleöntöm a keverőtálba és a robotgép dagasztós karjával 15 percig dagasztom.
4.      A végén hozzáadom a sót és még két percig dagasztom.
5.      Az edényt letakarva hagyom, hogy kétszeresére keljen.
6.      A kolbászt forró víz alá tartom kb. 5 másodpercre, így könnyen le lehet húzni a héját. Majd hosszában félbe vágom, majd négybe vágom. Így egy pár  kolbászból 16db vékony kolbász „hasábot”  kapok.
7.      Majd nyolc részre osztom a tésztát és kinyújtom. (12cm széles – ez a kolbász hasáb hossza- és 20-25 cm hosszúra.) Mindegyik szélére és a közepére egy-egy kolbász „hasábot”  helyezek és felcsavarom. A végét behajtom.
8.      Bekapcsolom a sütőt, behelyezem az üres tepsit és maximumra kapcsolom, amíg a sütő bemelegszik, addig kétszeresére kelnek a kolbászos bucik. Kb. 20 -25 perc, ha a te sütőd gyorsabban melegszik, akkor később kapcsold be. Kb. kétszeresére kell, hogy kelljen a kenyered ez függ a konyha és a liszt hőmérsékletétől is. Légy türelmes megéri.
9.      Visszacsavarom  a sütő hőfokát 190 fokra, kiveszem a forró tepsit ráteszek egy sütőpapírt. (Nehogy belesimítsd, mert tűzforró) Megszórom egy kevés liszttel és ráhelyezem a bucikat és mehetnek is be a sütőbe. 
10.  Légkeveréses sütőben 190 fokon 20-25 percig sütöm, amíg szép arany barna nem lesz a teteje.
 
 
Eszköz igény:
-          robot gép dagasztós karral / kézzel is be lehet dagasztani
-          tepsi
-          sütő papír
 
Elkészítési idő: 90 perc
Sütési idő: sütőben 190 fokon 20-25 percig

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr922448035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása