A férjem családjában a dédi készítette így a kenyeret, hogy felesben keverte a rétes és a finom lisztet. Ő még pluszban lisztes krumplit is tett bele, kézzel dagasztotta és sparheltben sütötte.  Azért ez a recept egy kicsit gépesítettebb változata az ő általa készített kenyérnek, de legalább annyira finom. Legalábbis azok szerint, akik mindkettőt kóstolták. Az utóbbi időben, csak rossz krumplikat vettem, így most a krumpli kimaradt belőle, de ígérem, hogy azzal is ki fogom kísérletezni, mert a krumplitól még tovább marad friss és még puhább a belseje.  Ez így is isteni lett, nem volt ideje megszáradni.

 Hozzávalók: 

25 dkg fimon liszt + egy kevés a formázáshoz és a sütéshez
25 dkg rétes liszt
3,5 dl langyos víz (ez pont egy olíva zöld IKEA-s  bögrényi)
1,5 dkg friss élesztő (én Budafoki hívő vagyok)
1 ek  kristály cukor
 
1.       Az élesztőt a cukorral, egy magasabb bögrében egy villával összetöröm. Addig masszírozom, amíg folyós állagú nem lesz az élesztő. Ha nem akar elfolyósodni, akkor az az élesztő már nem jó. Majd hozzáöntöm a langyos víz felét.
2.       Amíg az élesztő teszi a dolgát, vagyis feléled, kimérem és elvegyítem a robot gép keverő táljában a két féle lisztet.
3.       Az élesztős vizet és a maradék vizet beleöntöm a keverőtálba és a robotgép dagasztós karjával 15 percig dagasztom.
4.       A végén hozzáadom a sót és még két percig dagasztom.
5.       Ketté osztom a tésztát és henger formájúvá alakítom.
6.       Egy IKEA-s bordás mintájú textil konyhai alátétet belisztezek és jól elsimítom rajta a lisztet. Ráhelyezem a két veknit, majd közöttük és a két szélén felhúzom a textilt. Így vályúkat képezek, ezzel terelem a tésztát, hogy felfelé növekedjen és véletlenül se szétterüljön. Ezzel helyettesítem a kukorica csuhéból készített kelesztő tálat. Ez a bordás mintájú belisztezett alátét meg nagyon szép csíkos lisztes texturát ad majd a kenyérnek. ( a képen is látszik) Nem gond ha nincs ilyen alátéted, bármilyen konyharuha megteszi.
7.       Bekapcsolom a sütőt, behelyezem az üres tepsit és maximumra kapcsolom, amíg a sütő bemelegszik, addig megkelnek a veknik. Kb. 20 -25 perc, ha a te sütőd gyorsabban melegszik, akkor később kapcsold be. Kb. kétszeresére kell, hogy kelljen a kenyered ez függ a konyha és a liszt hőmérsékletétől is. Légy türelmes megéri.
8.       Visszaveszem a sütő hőfokát 190 fokra, kiveszem a forró tepsit ráteszek egy sütőpapírt. (Nehogy belesimítsd, mert tűzforró) Megszórom egy kevés liszttel és a kelesztő vályúként szolgáló textil széleinek összecsippentésével a tepsihez viszem a kenyereket és rágördítem a forró tepsire. Óvatosan járj el, mert a megkelt kenyér könnyen összeesik.
9.       Éles késsel öt apró vágást ejtek a kenyereken és mehetnek is be a sütőbe.  
10.   Kb. egy deci vizet öntök a sütő aljába, csak úgy zsupsz bele  és a  légkeveréses sütőben 190 fokon 30-35 percig sütöm, amíg szép arany barna nem lesz a teteje. A sütő néha fura hangokat ad ki, mert a lemez a gőztől pattoghat, legalábbis az enyém szokott ilyet csinálni.
 
Eszköz igény:
-          robot gép dagasztós karral / kézzel is be lehet dagasztani
-          konyhai textil alátét vagy konyha ruha
-          tepsi
-          sütő papír
Elkészítési idő:  90 perc
Sütési idő:  Légkeveréses sütőben 190 fokon, 30-35 perc

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr982421217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása