Nagy fába vágtuk a fejszénket. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mekkora munkával jár, hogy ezt az álmomat valóra váltsuk. Hát nem volt semmi, csak hordtuk a belehordani valót, az ágyás, mint egy éhes bálna nyelte a platónyi alapanyagokat.

Összesen 2 darab 1,5 méterszer 6 méteres ágyást készítettünk, mindkettő 60 centiméter magas. Amikor utólag kiszámoltam, hogy az hány köbméter “töltőanyagot” nyelt el az ágyas, akkor szembesültem azzal, hogy ez nem volt kis falat. Nagyon hiszek benne, hogy jól fog működni és sok örömünket fogjuk lelni benne. Amit már most érzek, hogy a derekam nem szakad le és jó kedvvel matatok a kis kertemben. Összesen 18 négyzetméter a két ágyás és csodásan növekednek benne a növénykéim.

Először dombágyásban gondolkodtunk, de a végén egy szimpla alulról rétegezett magasított ágyást készítettünk.

Gondoltam összegzem, hogy miket tanultam, a a mi magas ágyásunk készítése közben. Hogy miként működik az ágyás azt, csak hónapok vagy évek múlva tudom megmondani, de már most tudom, hogy szeretni fogjuk. Az irodalom szerint egy ilyen ágyás 5-6 évig hatékony utána kell újra rétegezni.

Technikai oldal:

  • Észak-déli tájolás, a rövidebb oldala mutat É/D irányba
  • Szélessége 1,5méter, ez jól átérem még
  • Az ágyások között 1,5 métert hagytam ki
  • Nem permetezett, szinte szűz területre került, évtizedek óta nem volt megművelve a terület,
  • A terület legyen sík
  • Keretet készítettünk neki , 15 cm széles, 3 cm vastag tölgy deszkákkal, amiből 60 cm magas keretet készítettünk.
  • Szélezett deszkák , melyeket megcsiszoltam és napraforgó olajjal bőven „lefestettem
  • Sarkokon merevítettem.
  • Három helyen kereszt pántot tettünk bele, hogy ne nyomja szét a súly.

 

A deszkák:

MAGAS_DSC_292308.JPG

 

Elkészítés:

  1. A deszkákat lecsiszoltam és méretre vágtam. Csiszoláshoz és a vágáshoz is gépet használtam. Ebben a fiúk is segítettek.
  2. Napraforgó olajjal lekezeltem (lenolaj is jó) Fontos természetes agyag legyen, hiszen élelmiszert termelünk benne. Nem sajnáltam az olajat, inkább tocsogtattam, mint festettem, így tartósabb lesz a fa.
  3. Sarkokon 5*5cm akác oszlopokhoz erősítettem a deszkákat.
  4. Közében három helyen tölgy deszkákkal merevítettük az ágyást.
  5. A helyszínre szállítottuk és összecsavaroztuk a keretet.
  6. Alulra geotextiliát terítettünk.
  7. Következett a rétegezés:
    •  vastagabb ágak,
    •  vékonyabb ágak,
    • kukorica szár és kukorica gyökér
    • faforgács
    • kevés föld jól betaposva az ágak közé
    • vágott fű
    • szarvas marha trágya
    • tőzeggel kevert termőföld
  8. Belocsoltam vízzel és hagytam egy kicsit ülepedni. Nyugodtan lehet csúrig tölteni, mert jócskán süllyedni fog az ágyás.
  9. Majd mehetett az ültetés.

 A magaságyás kerete:

MAGAS_DSC_292305.JPG

 

Rétegek: 

MAGAS_DSC_292304.JPG

"Paraszt trambulin", a legnagyobb buli a gyerekeknek az ágakon való ugrálás volt. 

MAGAS_DSC_292309.JPG

Kukorica szár:

MAGAS_DSC_292306.JPG

Megérkezett a föld:

MAGAS_DSC_292301.JPG

 Cseperednek a növények: 

MAGAS_DSC_292310.JPG

Ami bele került:

-          több platónyi vastagabb ág és vékony gally

-          200 liter érlelt marhatrágya

-          fűrész telepi faforgács

-          kukorica szár

-          1000 liter tőzeg (Litho Peat)

-          frissen vágott fű (rengeteg)

-          6 köbméter termőföld

 

A földet még be fogom oltani Natur Terra anyaggal, mely elősegíti, hogy az egész rendszer kellemesen működjön.

Jelenleg ilyen növények vannak benne, ez csak az egyik ágyás: (9nm)

-          tépő saláta

-          fejes saláta

-          jég saláta

-          juh sóska (salátaként esszük)

-          három féle retek

-          paprika palánta (kápia és fehérözön) – ezeket a retek sorok közé ültettem, mert a retek úgyis hamarosan kikerül)

-          lapos hagyma

-          lila hagyma

-          vörös hagyma

-          lapos hagyma

-          fokhagyma

-          kakukkfű

-          bazsalikom

-          oregánó

-          turbolya

-          kapor

-          petrezselyem

-          sárga répa

-          büdöske és kalendula

-          cékla

-          csíkos cékla

-          színes mangold

-          pak choi

 És jelenleg így fest, csodásan fejlődnek benne a növények.

MAGAS_DSC_292311.JPG

Már fejesedik a saláta:

MAGAS_DSC_292312.JPG

Mindenkit csak biztatni tudok, hogy vágjon bele és készítse el a saját magas ágyását! Olyan nagy öröm látni a növényeket. ahogy cseperednek. Húsvét szombaton a sonka mellé a saját magas ágyásunkban termesztett lila hagymát ettünk. Nagyon jó érzés volt!

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr556097058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása