Repül az idő, de nagyon. Nem is akarom elhinni, hogy kicsi Luca, már két éves lett. Olyan nagyon lány már. Nagyon repülnek a hónapok. Napról napra ügyesedik, okosodik és persze napról napra egyre nagyobb zsivány. Szavakkal nem beszél, de fantasztikus kéz és test jeleket használ,…

Ez volt az én idei advent sütemény sütő versenyre benevezett alkotásom. Én nagyon elégedett voltam vele. Egy negyedik helyet sikerült vele megszerezni. Ami így első próbálkozásnak nem is olyan rossz. Tavaly debütált ez a torta először a karácsonyi asztalunkon és akkor nagy sikert…

Az óvodai ünneplés után, természetesen itthon is megünnepeltük a nagyfiú szülinapját. Nagyon összecsúsztak a teendők és egyszerűen nem jutott arra idő, hogy valami igazán különlegeset és egyedit alkossak. Rossz érzés volt, de aztán sikerült klasszul megoldani a helyzetet és…

Ezt egy olyan torta, ami mindig sikert arat. Mostani szülinapra két tortát sütöttem egy nagyon csokisat és egy sajt tortát. A gyerekek a nagyon csokis brownie torta után, csak úgy kértek belőle, hogy a fehér tortából kérek, a szülők meg, hogy túró tortából kérnek. Amikor…

Zsombi hetek óta suttogva tervezgeti, hogy a Lucát milyen tortával lepjük meg. Annyira helyes, ahogy próbál a traktorok és mezőgazdasági gépek világából belegondolni abba, hogy a lányok miről álmodozhatnak. Próbálja felidézni, hogy az oviban a lányok miről álmodoznak, így…

Mazsom 2013.03.07. 13:07

70. szülinap

Rengeteg minden történt velünk az elmúlt napokban. Nagyon fontos és nagyon kerek születésnapot ünnepeltünk. Apu 70 éves lett! Nagy titokban szervezkedtünk, hogy meglephessük. Majdnem az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani, hogy mire készülünk, de Zsimbi szinte az utolsó…

     Telik az idő, múlik az idő, minden változik körülöttem, egy dolog állandó a kicsi fiam szeretet a mezőgazdasási gépek iránt. Körülbelül két héttel ezelőtt elkezdtük Zsombival a szülinapi ráhangolódást, mit és hogyan szeretne a szülinapjára. Majd eljutottunk a…

Egy pár hete készült ez a torta, amikor még a napot is látni lehetett, de a blogra nem került ki. Rendezgettem a fileokat a gépembe, mert a kertbe kimenni nem lehet és rábukkantam erre a tortára. A piskótája és a krémje ugyanaz volt, mint a hétvégén készült lovas tortának.…

Sok sok szeretettel készült egy három éves nagyfiúnak. Persze egy piros traktorral a tetején! Képekben egy boldog szülinap! :)   A torta piskótája brownie-ból készült és citromos mascarponés sajtkrémes krémmel töltöttem és marcipánnal borítottam. 

 Egy kerekszámos meglepetés szülinapra készült ez a torta, és a beszámolók szerint nagy volt a meglepetés és a tortának is sikere volt. Egy spontán sörözésnek álcázott meglepetés buli ünnepi zárása volt ez a torta. A perec a sörözés hangulata miatt kérte az…

 A gombhoz a kabátot effektus nagyon igaz volt erre a tortára, amit a hétvégén alkottam. Rögtön kettőt is késztettem belőle egyet a hugicámnak egyet meg Sasinak. Az ajándékot csomagoltam egy nagyon szép lepkés papírba, és ez ihlette a tortákat. Nagyon csajosra sikeredett és…

 Nálunk az utóbbi időben minden a traktorok körül forog, amióta a fiúk rákaptak a traktorokra, azóta traktorral kelünk és fekszünk. Nagy esemény volt nálunk a héten, ugyanis a ici pici kis kerti traktorunk 1 éves lett a héten és persze ezt meg kellett ünnepelni. Nagy…

Nehéz róla mit írni, mert nehéz szavakba önteni ezt a nagyon nagyon csokis tortát. Olyan mintha az ember a szerelmet próbálja körül írni. Valentin napi meglepi lett volna, de előbb előkerült. Csoda finom, de a csokis ízzel nem…

Ha az ember lányának, a barátnőjének szülinapja van, akkor meg szoktam jól húzni a fülét, veszek neki meglepit, amire nagyon vágyik, és ha a barátnője éppenséggel  blogot is ír, akkor még tortát is szokott neki készíteni. Nem is lenne ezzel semmi nagyobb fejtőrés, ha nem…

Remélem Nektek is vannak olyan régi klasszikus nagymama receptjeitek, melyek visszahozzák a nagyi sütijének izét. Megosztok most Veletek egyet, amit a nagymamám készített nekünk. Sajnos én már egyik nagyimmal sem tudok együtt főzni, de biztosan nagyon büszkék rám az égi…

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása