Ezt egy olyan torta, ami mindig sikert arat. Mostani szülinapra két tortát sütöttem egy nagyon csokisat és egy sajt tortát. A gyerekek a nagyon csokis brownie torta után, csak úgy kértek belőle, hogy a fehér tortából kérek, a szülők meg, hogy túró tortából kérnek. Amikor mondtam, hogy sajt torta a gyerkőcök szeme elkerekedett, a szülők meg lelkesen rámozdultak. Aki egyszer megkóstolja a rabjává válik.

Hozzávalók:

A süti alja:

- 20 dkg  ZABFALATOK – NATUR keksz

- 10 dkg olvasztott vaj

Krém:

- 5 doboznyi natúr Philadelphia /5*125g/ fontos, hogy szoba hőmérsékletű legyen, mert különben nem lehet simára keverni.

- 2 dl tejföl 20%

- 15 dkg porcukor

- 1 citrom reszelt héja és leve 

- 1 csomag vaníliás cukor

- 2 tojás sárgája

- 2 egész tojás

- 2 púpozott ek. étkezési keményítő

1. A kekszet összeaprítom a robotgépbe, a vajat megolvasztom és a kettőt összekeverem. A torta forma aljára sütő papírt teszek, majd az aljába öntöm és egyenletesen eldolgozom. Én egy vizes poharat szoktam használni tömörítés végett. Majd a torta formát kívülről jól bebugyolálom alufóliával, hogy a vízfürdő, nehogy beszivárogjon a tortába. Ha megvan, beteszem a hűtőbe, amíg elkészül a krém.

2.  Mindent egy tálba teszek és nagyon alaposan összekeverek. Majd ráöntöm a „tésztára”

3. Közben vizet forralok, a vízfürdőhöz. A tortát beleállítom a tepsibe és köré öntöm a forró vizet, majd beteszem a 180 fokra előmelegített sütőbe és 45-50 perc alatt készre sütöm. Óvatosan a tepsi ki és berakásánál, nehogy leforrázd magad.

4. Amikor kiveszed, akkor még remeg egy kicsit, de a sütőből kivéve még tovább sül. A vízből vedd ki , de a torta formába, hagyd kihűlni.

5. Legfinomabb, ha egy éjszakát áll.

Eszköz igény:

- aprítógép a kekszhez

- kis lábos a vaj megolvasztásához

- keverőgép, (habverővel)

- kapcsos torta forma (26 cm)

- 6-8 cm-es peremű tepsi, amibe belefér a torta forma

- alufólia a torta forma bebugyolálásához

- lábos a víz forraláshoz vagy víz forraló

Elkészítési idő: 30 perc

Sütési idő: Előmelegített 180 fokos sütőben (alsó-felső) vízfürdőbe 45-50 perc

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr715340624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrs.starkey 2013.06.03. 00:45:04

szia,

ha nem tudsz helyesen írni:
1. ne blogolj!
2. de ha mégis, nézesd át a posztot élesítés előtt valakivel, akinek több érzéke van a helyesíráshoz mint neked.

Judy Epokit 2013.06.03. 08:56:22

Jajj keksz és keményítő sajttortába...

Ha már otthoni sütés akkor lehetne kicsit igényesebben. Próbáld ki így is a tésztát. Kicsit több munka csak:

1 csésze (240 ml) szitált liszt (BL-80)
1 teáskanál reszelt citromhéj
¼ teáskanál vanília
¼ csésze (60 ml) kristálycukor
½ csésze (120 ml) vaj
1 tojás sárgája

A töltelékből a keményítőt kihagynám, helyette alacsonyabb hőmérsékleten kezdd a sütést (120 C) 45 percig utána mehet fel 150C -ra normál alsó-felső üzemmódban.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása